„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

Hongkongi professzorként 2014-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában még azt fejtegette, hogy talán fokozatosan demokratizálni lehet a kínai társadalmat. Először lokálisan, majd városi, megyei szinten lehetne választásokat tartani, a párt reformja pedig azzal kezdődhetne, hogy az egyes frakciók intézményesülnek. Túlbecsülte a gazdasági reformok politikai hatását?

Akkoriban úgy jellemeztem a kínai rendszert, hogy regionálisan decentralizált autokrácia, a politikai reformokra vonatkozó elképzeléseim ebből indultak ki. Úgy véltem, a Kínai Kommunista Párt (KKP) kissé hátrébb vonul a totális diktatúrából, autokratikus rendszert épít ki, amelyben az egyes régiók nagyobb önállóságot élveznek, és azokban enged valamiféle korlátozott pluralizmust. Abban bíztam, hogy ez fokozatosan elvezethet a párton belüli frakciók engedélyezése, idővel talán a többpártrendszer felé. Ám a kommunista párt soha, egyetlen pillanatra sem engedte ki a kezéből a hatalmat. Egy ideig hagyta, hogy bizonyos korlátok között véleménykülönbségek fogalmazódjanak meg, de azok az alapokat nem érinthették. Amint úgy látta, hogy a korlátozott pluralizmus árt a hatalmának, leállította az egész folyamatot.

A 2010-es évek elején a nagyvárosokban egyáltalán nem lehetett a plakátokon pártpropagandát látni, kommunistákat pedig legfeljebb viaszfigurák formájában abban a sanghaji múzeumban, ahol a KKP 13 képviselője a Komintern két delegáltja jelenlétében 1921-ben az első kongresszusát tartotta. A városközpontokban vidám, pezsgő élet folyt. A háttérből mégis mindent ellenőrzött a párt?

A látszatkeltésben mindig „ügyes” volt a KKP; a működő tőke becsábítása miatt fontos, hogy a külföldi sajtó mit lát, mit mutat be. A felszínen ez szabad piacgazdaságnak látszott, de soha nem volt az. Hadd mondjak egy meggyőző, konkrét példát: azokban az években a szüleimet, akiket a hatalom ellenzékinek tekintett, házi őrizetben tartották.

Hszü Cseng-kang, a Stanford Egyetem közgazdászprofesszora

Túry Gergely

A könyvében azt írja, hogy a magánvállalatok védték meg a kommunista rendszert, ami fenntarthatatlan paradoxon.

Igen, ezzel a dilemmával kerültünk szembe. Ha nem engedik meg a magánvállalatok működését, a Kínai Kommunista Párt úgy járt volna, mint a szovjet.