Ma folytatódik az államfőválasztás
A második forduló eredményének kihirdetése helyett az MSZP-frakció rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett. Az elnöklő Deutsch Tamás délig szünetet rendelt el.
Dávid Ibolya: Áder kérjen bocsánatot |
Az egyeztetés első lépéseként Áder János kérjen bocsánatot Sólyom Lászlótól a Fidesz hétfői méltatlan magatartása miatt - mondta Dávid Ibolya hétfő este annak kapcsán, hogy a Fidesz frakcióvezetője egyeztetésre hívta, Sólyom László támogatása ügyében. Ezt követően célszerű szót ejteni az egyeztetés további lépéseiről - tette hozzá az MDF elnöke. |
Ha a második forduló is sikertelen, akkor harmadik fordulót kell tartani, amelyet 13 órára tűztek ki. Ekkor már a szavazásban részt vevők egyszerű többsége is elegendő az új köztársasági elnök megválasztásához. A harmadik forduló eredményét várhatóan 14 óra körül hirdetik ki.
© MARABU További karikatúrák a képre kattintva |
Az alkotmány szerint az Országgyűlésnek a hivatalban lévő államfő megbízatásának lejárta előtt legalább harminc nappal meg kell választania az új elnököt. Mádl Ferenc köztársasági elnöki mandátuma augusztus 3-án jár le.