Az MSZP népi baloldala: ülésezik az új áramlat
Az MSZP magukat népi baloldalinak valló tagjai találkozót szerveznek szombaton Kecskeméten, amelyen várhatóan részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István, az MSZP elnöke és Szili Katalin házelnök is.
Mégis, kinek a füle? |
Semmi olyasmiről nincsen szó, hogy "rángassuk meg egymás fülét", a találkozó csak arról, hogy eltöltenek egy délelőttöt a párt vezetőivel, a miniszterelnökkel - mondta Alföldi Albert, a találkozó szervezője . A hvg.hu értesülései szerint az eszmecserét, amelynek címe "A népi baloldal ma", már közvetlenül az MSZP számára kudarccal végződött köztársasági elnök választás után megtartották volna, s a meghívottak között akkor Gyurcsány Ferenc neve nem szerepelt. Akkor a találkozó célja a kudarc okainak megvitatása volt. |
Alföldi emlékeztetett rá, hogy 1995-ben, a Bokros-csomag idején Hajóson
szervezett egy találkozót, "amikor fontos volt az, hogy beszéljünk egymással".
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 168 óra című hetilap legutóbbi számában megjelent interjújában egyebek között kifejtette, hogy a szocialista párton belüli vitában "megjelentek a népi-urbánus nézetek - értve a népi és polgári baloldalra". Emellett bajnak nevezte, hogy "a népi baloldali szárny kevésbé befolyásos a társadalmi kapcsolataiban. Nem vagyunk jelen vidéken". A miniszterelnök szerint jelenleg legalább négy áramlat - szocialista, szociáldemokrata, népi és polgári baloldali - van jelen az MSZP-ben.