Az al-Kaida ultimátumot intézett Európához

1 perc

2005.07.19. 09:01

A Le Figaro keddi száma idéz az al-Kaida európai brigádja által július 16-án kiadott kommünikéből. Ebben a szervezet azzal fenyeget, hogy véres háború színterévé változtatja egész Európát, ha nem történik meg a teljes csapatkivonás Irakból.

A levél, amelyet "Az európai kormányoknak, a londoni támadás után" címmel tettek közzé, így fogalmaz: "Ez az utolsó levél az európai országokhoz. Egy hónapot adunk arra, hogy katonáik hazatérjenek Irakból. Utána nem lesz több figyelmeztető üzenet, csak tettek, tettek Európa szívében."

A közleményben a szervezet jelzi: az ultimátum főleg az iraki eseményekben „bűnös” „keresztesekre” vonatkozik, azaz Nagy-Britanniára, Olaszországra, Dániára és Hollandiára (utóbbi márciusban vonta ki katonáit Irakból). A szöveg szerint az európai városok megtámadása a muzulmánok jogos önvédelme.

A Le Figaro megjegyzi: mint minden, terroristáktól származó dokumentumnak, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádjainak tulajdonított közlemény hitelessége is kérdéses. Ám a specialisták szerint komolyan kell venni.

Nagy-britanniai muzulmán vezetőkkel találkozik kedden Londonban Tony Blair. A brit kormányfő a muszlim vezetőkkel való tanácskozásán várhatóan "az iszlám igazi és mérsékelt hangjának" mozgósítása mellett szólal fel. Értesülések szerint Blair kérni fogja a muzulmán közösségek elöljáróit arra, hogy közreműködjenek a terrorizmus szálainak felgöngyölítésében.

A világbékét egyre nagyobb mértékben fenyegető veszélynek nevezte és elítélte a terrorizmust hétfőn a szaúd-arábiai székhelyű Iszlám Konferencia
Szervezete (OIC). "Az iszlám határozott álláspontot képvisel (a terrorizmus) bűntetteit illetően, és az erkölcsi romláshoz vezető ajtónak tartja a Földön" - hangsúlyozta közleményében az 57 tagállamot számláló szervezet. A terrorizmus "a bűnök legsúlyosabbika, ártatlanokat gyilkol, és árt az iszlám hírnevének" - olvasható az OIC állásfoglalásában.

Az 1969-ben alapított szervezet, amely iszlám ügyek szószólójaként és védelmezőjeként lép fel világszerte, egyetlen terrortámadásra sem utalt közleményében, de megállapításait az 56 halálos áldozatot követelő, július 7-én Londonban végrehajtott pokolgépes merényletek után és az elszántan folytatódó iraki felkelés nyomán tette közzé.