Feladták a pakisztáni földrengés túlélői utáni kutatást

1 perc

2005.10.14. 06:16

A pakisztáni földrengés túlélői utáni kutatás befejeződött, és elkezdik bulldózerekkel eltakarítani a romokat – jelentette be a hadsereg.

© AP
Közben a nemzetközi kutató és mentőcsapatok elkezdték a készülődést az országból való távozásra, a kimerültség határán lévő segélyszervezeti alkalmazottak pedig tömegével temetik el a halálos áldozatokat, és menekülttáborokat alakítanak ki a több millió hajléktalanná vált pakisztáni számára, mielőtt beállna a kemény himalájai tél. Kasmír egyes részei már elkezdődött a havazás. Azok a túlélők – mintegy kétmilliónyian – akiknek lakhelye romba dőlt, már a hatodik éjszakát töltötték a szabadban vagy szerencsés esetben sátorban.

Egész éjjel érkeztek a segélyszállító repülőgépek egy Iszlámábád melletti repülőtérre, köztük a NATO-nak egy olyan gépe, amely nyolc tonnányi takarót, sátrat és hálózsákot vitt Szlovéniából.

A szombati rengés pakisztáni halálos áldozatainak száma becslések szerint több mint 35 ezer. India 1350 halottról tett jelentést Kasmírnak a hozzá tartozó részéből.

Szikandar Hajat, az iszlámábádi rendőrség vezetője bejelentette, hogy bűnügyi eljárást indítanak annak a fővárosi tízemeletes toronyháznak a tervezői, építői és karbantartói ellen, amely összedőlt a földrengésben, és maga alá temetett 40 lakót.