Bartha érdekeltségében a Tesco Tanácsadó Kft.

1 perc

2005.03.08. 22:00

A Forrás Vagyonkezelő és Befektetési Rt. eladta a Tesco Nemzetközi Együttműködési és Tanácsadó Kft.

A Forrás Vagyonkezelő és Befektetési Rt. eladta a Tesco Nemzetközi Együttműködési és Tanácsadó Kft.-ben lévő, a törzstőke 76,4 százalékát megtestesítő, 191 millió forint névértékű üzletrészét (a fennmaradó rész döntő többsége dolgozói, kisebb része önkormányzati és kisbefektetői tulajdon). A vevő a Hold Immo Vagyonkezelő és Ingatlanberuházó Kft., amit a múlt év végén erre célra alapított a Bartha Ferenc egykori jegybankelnök, az Inter-Európa Bank Rt. igazgatóságának elnöke érdekeltségébe tartozó Bartha Pénzügyi Tanácsadó Rt., illetve Pados László, a társaság ügyvezetője. A Tesco - amelynek semmi köze a multinacionális áruházlánchoz - jogelődjét 1962-ben, a kormányközi megállapodásokban szereplő nemzetközi gazdasági-tudományos együttműködés gyakorlati megvalósítására hozták létre. A cég ma is közel hatvan, főként fejlődő világbeli állammal áll kapcsolatban, ami már nem politikai, hanem gazdasági alapokon nyugszik - mondta el a HVG-nek Pados, példaként említve, hogy szellemi (elsősorban mérnöki) szolgáltatásokat exportálnak külföldre, miközben jelentős high-tech világcégeket képviselnek Magyarországon a környezetvédelmi beruházások, a védelmi csúcstechnológia és az építőipar területén. A társaság Hunida Kht.-je közreműködik a magyar részvétellel zajló nemzetközi segélyprogramok végrehajtásában, emellett a Világbank és más nemzetközi szervezetek megbízásából gazdasági szakembereket képeznek (legutóbb például moldáv, vietnami, albán cégvezetőket). A Tesco Kft. 2004-ben 4 millió forint eredményt ért el.