Főállásban: apa

4 perc

2005.11.22. 15:36

Nem láttak maguk körül hasonló példát, mégis, mikor apák lettek, ők vállalták gyerekük mindennapos gondozását. Ilyen, karrierjüket a „járatlan útért” elhagyó férfiakkal beszélgettünk: motivációikról, szerepválasztásukról, a gyerekük gondozása közben szerzett tapasztalataikról, azok magánéletükre és munkájukra gyakorolt hatásairól.

Amíg anyu dolgozik, az apuka
viseli a csemete gondját
Péter első, 15 hónapos kisfiával van gyeden, Szabolcs pedig második gyerekével maradt otthon a közelmúltban, először gyeden, majd gyesen volt kislányával, annak félévestől hároméves koráig. Először az iránt érdeklődtünk, mi motiválta azt a döntést, hogy a gyerekgondozásban felváltsák társukat, és mennyire volt tudatos a szerepválasztásuk. Péter tanár, míg felesége egy közepes méretű magántulajdonú cégnél dolgozik. A döntés hátterében anyagi okok és munkahelyi elvárások álltak elsősorban: „Lehetett érezni, hogy ha a feleségem nem megy vissza dolgozni, akkor esetleg végleg megválnak tőle. „Gondoltam, azért is jó lesz, hogy egy kicsit »pihenek«. Ez nem biztos, hogy száz százalékosan bejött.” Szabolcs és felesége orvosok, sokat, de rugalmas munkaidőben dolgoznak, és náluk is szerepet játszottak felesége karriertervei: „A feleségem akkor már elég régen, nyolc hónapja nem dolgozott, és nagyon unta magát, másrészt az én gyedem sokkal nagyobb volt. Végül is én csak hétköznap, napközben voltam a kislányunkkal. Hétvégén én is tudtam vállalni munkát. A feleségem sem volt háttérbe szorítva. Munka után és hétvégén elsősorban ő foglalkozott a kislányunkkal.”

Az apaszerep megélése iránti fokozottabb motiváció a két férfi esetében hasonlóan, abból a félelemből ered, hogy kimaradnak a szülő-gyerek kapcsolat szempontjából meghatározó élményekből. Péter a kisfia első évére így emlékezik: „Lemaradtam arról, hogy Ákos elkezdett mászni, hogy fölállt. Most, hogy itthon vagyok Ákos mellett egész nap, nem tudok ezekről lemaradni.” Szabolcséknál az első gyerekkel végig a feleség maradt otthon: „A kisfiam úgy nőtt fel, hogy alig láttam, a kislányunkat meg ezerszer én tettem tisztába. Sokkal szorosabb is közöttünk a kapcsolat. Az első ANYA, de rögtön utána - és nem messze - én jövök.”

A szerepmintákat illetően szintén hasonló tapasztalatokról számolt be a két férfi: családjukban és ismeretségi körükben nem láttak hasonló példát, a gyerekgondozást feleségük példáján, de mindenekelőtt a gyakorlatban tanulták meg. Péter attól tartott, „hogy itt leszek egyedül a kisfiunkkal, és foglalkoznom kell vele. Tudok-e úgy foglalkozni vele, ahogy a feleségem, vagy ahogy egy ilyen fiatal gyerekkel foglalkozni kell? Azelőtt sosem voltam ilyen helyzetben. Férfi vagyok, és arra gondoltam, hogy nem erre születtem, nincs benne a génjeimben. Most már tudom, hogy miket kell csinálnom, és így már egyáltalán nem olyan vészes a dolog. Sok türelem kell egyébként.” Szabolcsot nem befolyásolta mások példája és a külvilág véleménye sem, saját aggodalmai pedig rövid idő alatt eltűntek: „Eleinte féltem egy kicsit, de később nagyon élveztem. A feleségem nem tartott tőle, nem is biztatott. Nem úgy beszéltünk ezekről a dolgokról, mintha ez valami földönkívüli dolog lenne: természetesnek tartottuk.”

A cikk második része (Oldaltörés)

A házimunka is fontos feladat, de jelentősége és kellemetlensége nagyrészt eltörpül a gyerek ellátása mellett. Péter szerint „a hagyományos, ház körüli férfimunkák mára eltűntek, csak a hagyományos női munkák maradtak meg: a főzés, a takarítás. Tehát muszáj a többi munkából átvállalni valamit a férfinak, legalábbis nekem ez így természetes.” Szabolcs családjában a házimunkákat már régóta megosztják: „Mosni nem szoktam, de a takarítás egy része az enyém. És főzni is szoktam.” Ugyanakkor munkába vagy sportolni járó társukat most már más szerepben látják, aminek Péter szerint pozitív hatása van párkapcsolatuk szempontjából is: „A nőt jobban látom most benne, mint korábban. Akkor inkább anya volt. Annak is van szerepe, hogy nem itthon van, és az itthoni mackóban és pólóban látom, hanem csinosan felöltözik, kicsit sminkeli magát, mikor elmegy a munkahelyére, és csinosan jön meg. Ennek az ismeretében figyelek arra, hogy ne hagyjam el magam, nehogy a feleségem kevésbé lássa bennem a férfit. Igyekszem mindig egy kicsit sportolni, odafigyelek, hogyan öltözködöm, pl. ráérnék csak ötnaponta borotválkozni, de odafigyelek, hogy ezt ne hanyagoljam el.”

A gyerekükkel eltöltött idő tapasztalatairól mindkét férfi nagyon pozitívan beszélt. A gyerekhez való kötődés megerősödése fontos hozadéka ennek az intenzív időszaknak, de hosszabb távon Szabolcs szerint a gyereke szempontjából látszik ennek az igazi jelentősége. „Azt hiszem, sokat változtatott rajtam is. Sokkal közelebb áll hozzám, de ami a lényeg, én jelentek neki sokkal többet, mintha kevesebbet lettünk volna együtt. Így majdhogynem két anyja van. Bármivel jöhet hozzám. Tudom öltöztetni, fésülni, még a száját is ki tudom festeni, ha megkér rá. És nem hajtom el.” Kislányuk kicsit másképp viszonyul a két szülőhöz: „Mikor a feleségem haragszik rá, azonnal hozzám szalad, és mögém bújik. Fordítva nem nagyon… Nem nevelem másképp, csak hiába tolom le, érzi, hogy nem haragszom igazán.” Azóta az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy a kislányával töltött időszak tapasztalatai más szempontból is hasznosak voltak. A gyerekekkel való kommunikáció és törődés elsajátítása nagyon sok esetben a karrier során is hasznosítható tapasztalatokkal jár melyről így számolt be: „Mellesleg a munkámban is sokat segített, azóta sokkal magabiztosabban tudok orvosként a gyermekekhez közeledni. Fizikailag is, ha pl. egészen pici babát kell megfogni, vagy vizsgálni, de a nagyobbakkal is jobban tudok kommunikálni.”

Péter nagyon élvezi a kisfiával töltött időt, de még nem tudja, hogy mennyi ideig marad vele otthon. A szülők döntésében előreláthatóan fontos szerepet fognak játszani az apa gyerekgondozással kapcsolatos tapasztalatai és érzései. Egyelőre mindketten kevés változást érzékelnek maguk körül a szülői szerepekhez való hozzáállást illetően. Szabolcs a közvetlen környezetében azonban tapasztalt némi elmozdulást: „Azért van néhány ismerősöm, aki ha nem is volt gyesen a gyerekével, nagyon sokat foglalkozik vele. van például egy kollégám, akit helyettesíteni szoktam, ő sokfelé viszi magával a kislányát. Vele egy gyerekmegőrzőben ismerkedtünk meg.” Szabolcs szerint mindenkinek magának kell mérlegelni, hogyan dönt, ugyanakkor „ha megkérdeznek, akkor elmondom, hogy nagyon jó volt, és fontos dolog az életemben.”

Sáfrány Réka

MONA Alapítvány