Vissza a Holdra

Öt év múlva emberek laknak a Holdon, húsz éven belül pedig asztronauták landolnak a Marson - summázható George W. Bush amerikai elnök minap bejelentett terve, amely Látomás az űr kutatásáról címmel a következő negyedszázad Földön kívüli kalandjait álmodja meg. Az 1960-as évek lelkesedésével elővezetett program több évtizedes szünet után újra világfelfedező, űrhódító emberiséget vizionál, de bírálói szerint csak a Bush-kormányzat önfényezését szolgálja. "Nem mellesleg kísértetiesen hasonlít az európai űrügynökség, az ESA által két évvel ezelőtt meghirdetett Aurora-programra" - mondja Horvai Ferenc szakíró, az Űrvilág magyar internetes portál főszerkesztője. A plágiumvád persze nem a legfőbb kontraérv. Más baj is lehet. A látomás valóra váltására nincs garancia - hangoztatja például Norman Ralph Augustine, a Lockheed Martin és a Martin Marietta repülő- és rakétagyárak űrstratégiai kérdésekben szaktekintélynek számító elnök-vezérigazgatója. Mindenekelőtt azért, mert a Hold, majd a Mars Bush-féle meghódításához több mint két évtizedre - minimum öt elnöki időszakra - van szükség, no meg rengeteg pénzre.

A konkvisztádorakció egyes hívei szerint a gigantikus befektetés akár még extraprofitot is hozhat: a Holdon található nyersanyagok szerintük nem csupán egy ottani bázis energiaszükségletét volnának képesek fedezni. Rick Tumlinson, a Bush-víziót teljes odaadással támogató, laikusokat és szakembereket egyaránt tömörítő amerikai Űrhatár Alapítvány elnöke a Hold feltételezett platina- és speciális héliumkészletével, a holdi bányaipar felfuttatásával kecsegtet. Szerinte a héliummal úgynevezett fúziós (vagyis még csak elméletben létező nukleáris) erőműveket lehetne fűteni akár még a Földön is, a platina pedig a programban résztvevők nemesfémkészleteit gyarapíthatja. (Platina nyomokban valóban megtalálható a Holdról hozott egyik-másik kőzetmintában, de több mint valószínű, hogy csak a felszínt szaggató meteorokból származik.)

"A Holdon nincs olyan nyersanyag, amely a Földön ne lenne meg, a hélium energetikai felhasználása egyelőre elvi lehetőség, erőművi alkalmazására jelenleg semmiféle ipari technológia sincs, és ha sikerülne is jó sok platinára, netán aranyra vagy gyémántra bukkanni, még akkor sem érné meg lehozni a Földre" - sorolja némi malíciával Kelemen János, a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének csillagásza. Hozzátéve, hogy a bolygóközi utazás jelenlegi eszközeivel és módszereivel eleve kérdéses bármiféle hasznos ásvány űrtranszportja. Ráadásul - mint mondja - a 35 évvel ezelőtti Apollo-program sikeres holdsétái óta nem készült olyan űrjármű, amely a landolás után elhagyta volna valamely égitest felszínét. A túl magasra törőket az is lehozhatja a realitások talajára, hogy a Bill Clinton elnöki korszaka alatt szintén jelentős csinnadrattával létrehozott, a Föld körül keringő nemzetközi űrbázisra ma is csak a negyedszázados technológiát képviselő orosz Szojuz űrhajókkal jutnak föl az asztronauták. A holdutazó Neil Armstrong és Edwin Aldrin emberiségnyi lépései óta Amerika ugyanis a szó szoros értelmében is alább adta: az űrhajókkal szemben a többször is felhasználható űrsiklók fejlesztése mellett döntött, ezekkel azonban a Hold technikailag elérhetetlen. Az űrsiklóprogram jelenlegi szüneteltetése miatt pedig még a nemzetközi űrbázisra sem juthatunk fel űrrepülőgéppel.

A Bush-vízió kidolgozói óvatosabbak is, mint az idézett Rick Tumlinson. Szerintük a Holdat természetesen nem bányaként, hanem kutatóbázisként kell hasznosítani, a fellelhető nyersanyagok pedig legfeljebb a letelepedés alapfeltételeihez elegendőek. A holdexpedíció néhány részfeladata - például a tervezett holdbázis építőanyagának célba juttatása - az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei szerint már most is megoldható. Három év múlva hat űrhajóssal már repülhet a Crew Exploration Vehicle, ennek hordozórakétája pedig 10 tonnás terhet is elindíthat a Hold felé - tudható meg Almár Iván csillagásznak az Aeromagazin című folyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányából. Sőt ha sikerül felturbózni az óriásrakéták hajtóműveit, a hasznos teher akár a két-háromszorosára is növelhető.

"A regolit a kulcs: a Hold felszínét 10-100 méter vastagságban borító finom vulkanikus por 1 köbmétere ugyanannyi oxigént, hidrogént, szenet és nitrogént tartalmaz, mint amennyi két sajtos szendvicsben és két pohár kólában található" - bővíti a hurráoptimisták táborát Paul Spudis, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csillagásza, aki nem mellesleg egyike a Bush-vízió előkészítőinek. Szerinte a bázist - részben a szervetlen anyagok szervessé alakítása, részben levegő és víz előállítása révén - önellátóvá lehet tenni. A dolog kivitelezésére - no meg nem is titkoltan a támogatói tömegbázis, egyfajta tudományos népmozgalom elindítására - pályázatot írt ki a NASA és a floridai űrkutatási intézet, az FRSI. A feladat nem kevesebb, mint az, hogy 8 óra leforgása alatt legalább 5 kilogrammnyi oxigént lehessen kinyerni 1 köbméter, a regolithoz hasonló műholdkőből. Eredményhirdetés három év múlva.

A Hold északi és déli pólusainak kráterei mélyén sejtett - szintén feltáratlan - víztömeg többek szerint szintén hasznosítható. A már említett Spudis úgy véli, a Hold napsütötte oldalán felállított napelemekből annyi elektromosság nyerhető, hogy vízbontással még éltető oxigént is lehetne fejleszteni, sőt mi több, a jeget felolvasztva a Holdból vizet fakasztani. Amíg el nem fogy a készlet - kontráznak a szkeptikusok.

"Tagadhatatlan, hogy a Földtől 380 ezer kilométernyire keringő Hold tökéletes gyakorlóterep egy későbbi Mars-tábor létrehozásához. A Föld-Hold távolság két-három nap alatt bejárható, az űreszközök biztonságosabban szállhatnak le és föl, mint a légköre és erősebb gravitációja miatt sokkal nehezebb landolási körülményeket ígérő Marson" - idézi a NASA talán legfontosabb érveit Kelemen. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a Holdon minden további nélkül kidolgozható és tesztelhető az űrkolonizálás amerikai programja. De az ellenkezője is igaz: ha a holdbázis befuccsol, a Mars is hiába várja az asztronautákat.

VAJNA TAMÁS