Thürmer betiltaná a bevásárlóközpontokat
Ha a gazdagok osztják az ország pénzét, akkor a szegényebb emberek nem járnak jól - mondta Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Kecskeméten.
Thürmer Gyula pártja programjának egyik fontos célkitűzésének nevezte, hogy a nők nyugdíjkorhatárát 55, a férfiakét 60 évre állítsák vissza. A párt a multinacionális cégek helyett a magyar kis- és közepes vállalkozókat támogatná kiemelten.
"Törvényben tiltanánk a bevásárlóközpontok nyitását" - tette hozzá. A közszükségleti cikkek általános forgalmi adóját a minimálisra csökkentenék, vagy eltörölnék. Elképzelésük szerint az Országgyűlés legfeljebb 200 képviselőből állna és a honatyák csak átlagfizetést kapnának.
Thürmer Gyula bejelentette, hogy Bács-Kiskun megye mind a tíz választókörzetében állítottak jelöltet, majd bemutatta a Kecskeméten indulókat. Az MTI kérdésére Thürmer Gyula elmondta, hogy Bács-Kiskun megyében még egyetlen körzetben sem gyűjtötték össze a jelöltté váláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt.