Zsidózás-e a díszzsidózás?

Napi kampányadag

Március 4.: MDF zu Hause Március 3.: Csak Bagó lépett rá a gereblyére? Március 2.: "Egyezményes kézmozdulat" Március 1.: Új Magyarország, régi trükk Február 28.: A jövőről? Veled? Ugyanitt?

Nem megy el szerdán a Parlamentbe az MSZP. Rosszul teszi. A Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülés ugyan valóban az ellenzéki párt kampányérdekeit szolgálja, ennek bizonyítására elég, megnézni a napirendi pontokat (a szociális célú lakások 15 százalékpontos áfa-csökkentése, 14. havi nyugdíj, Nomentana-vizsgálóbizottság). De az a párt (jelesül az MSZP), amely azzal ostorozza a Fideszt, hogy az kiüresítette a parlament ellenőrző szerepét, kormányon korlátozta az ellenzéki jogokat, illetve hogy a politikai vitákat az Országházból kivitte az utcákra, most nem teheti meg, hogy finnyásan nemet mondjon a házelnök invitálására.

És ez még akkor is igaz, ha a Fidesz-manőver nem túl elegáns, hiszen éppen a kampány miatt szokták elrendelni a parlamenti szünetet, a korteskedés és a jogalkotás valóban nem vértestvérei egymásnak. A rendkívüli üléseket se az ilyesféle helyzetekre találták ki. Abban is van valami, hogy a három ellenzéki napirendi pont is – ugyan más-más ok miatt, de egyaránt – passzénak tekinthető. A 14. havi nyugdíj ügyében a kormánypártok kategorikusan ellenállnak. A szociális célú lakásépítés, illetve -felújítás ügyében már – meg kell adni, éppen a Fidesz határozott fellépése nyomán – a kormány gőzerővel azon van, hogy a késését pótolja, és az uniós lehetőséget kihasználva ötszázalékosra mérsékelje az áfát. A Nomentana-ügy pedig az ügyészség nyomozás-megszüntető határozata után – hogy stílszerűek legyünk – most éppen döglött kutyának látszik.

Csakhogy az ellenzéknek, ha nem is isten, de házszabály adta joga akár a döglöttnek látszó ügyek felkarolása is – jogosítványa van rá. Márpedig jogállamban, és különösen annak alapintézményében, a parlamentben rosszul veszi ki magát, ha az ellenzékkel szemben az a kormánypárti kifogás, hogy méltóztatik ellenzékként viselkedni.

Hónapok óta zajlik a Fidesz és az MSZP, e két holt fáradt harcos közötti kommunikációs bokszmeccs. Most a 11. menet táján tarthatunk. Ennek a mérkőzésnek az a jellemzője, hogy a ponthátrányban lévő versenyző kezdeményez, támad, üt – sokszor mélyeket –, míg az előnyben lévő sasszézik, alibizik, dulakodik, támaszkodik, és megpróbálja a bírákkal (a választókkal) elhitetni, hogy ő nagyon is aktív, bokszolna is cefetül, csak hát a másik nem öklözik szabályosan. Amíg a Fidesz volt előnyben, az MSZP kezdeményezett, most hogy a szocialisták kerülhetnek jobb helyzetbe – legalábbis ők nagyon bíznak ebben –, a Fidesznek lett egyre sürgősebb a nyílt sisakos csata. A vásári marakodás a politikusi viták szereplőiről, időpontjairól, témáiról, a bizonygatása a párbeszédkészségnek mind-mind erről szólnak. Az MSZP most azt képzeli, azzal, hogy nem megy el az Országgyűlésbe, megakadályozza, hogy a Fidesz lehetőséget kapjon a feltámadásra. A szocialisták biztosan tévednek, mert éppen a távolmaradásuk ad lehetőséget a Fidesznek arra, hogy felmelegítse ezeket a már kihűlőfélben lévő témákat.

Az MSZP magatartását még az is magyarázza, hogy kampányuk minden eddigi szocialista korteskedésnél jobban épít a kormányfőjelöltjük személyére. Márpedig, gondolhatják, a Nomentana-vizsgálóbizottság működésének kiszámíthatatlan hatása lehetne a szavazások előtti utolsó hetekben a közvéleményre. Ezt a kockázatot nem szívesen vállalják, még akkor sem, ha nagy valószínűséggel a kampány zaja elnyomná a vizsgálódás neszeit. Pedig Gyurcsányt a támadások elől eldugni nem lehet, arra bazírozni, hogy kaphat néhány nyugodtabb napot, amikor kisimíthatja idegszálait, kipihenheti a meccs fáradalmait, csalóka ábránd. Ha ez így lenne, akár néhány nap alatt hátrányba kerülhetne, és aztán azon kellene kettőzötten igyekeznie, hogy riválisát utolérje.

A hétfő biztosan nem volt az MSZP napja. Noha, az SZDSZ-nek sem jött jól, hogy amit korábban tagadott, most bíróság mondta ki: mégis igaz. Bőhm András kopogtatócéduláit erdélyi fiatalok gyűjtötték, ami ellentétes a választási szabályokkal.

De mi ez, ahhoz képest, hogy lemondott jelöltségéről az MSZP budapesti listájának 52. helyén indított – így bejutásra gyakorlatilag esélytelen – Pásztor Tibor. Nevezett ifjú politikus február 24-én blogján díszzsidónak titulálta Deutsch-Für Tamást, a Fidesz alelnökét. Tette mindezt azért, mert az ellenzéki vezető szerint az MSZP egyik szlogenje náci beszédmódot idéz. A Fidesz politikusa szerint „elképzelhetetlen, hogy nem jutott a szocialisták eszébe, hány olyan ember él ma Magyarországon, akiben személyesen átélt borzalmakat, családi tragédiákat idéz fel ez a jelszó”.

Az nyilvánvaló, hogy Pásztor hülyeséget írt, így tehát kéretik a következőket nem a mentegetéseként értékelni. Na most, amikor hajlamosak vagyunk a választási kampányt egyedül csak tébolynak tekinteni, azért mégis van lehetőség arra is, hogy alapkérdésekkel, teoretikus problémákkal foglalkozzunk.

A blogoló gyakran enged a műfaj csábításainak, a szellemeskedésnek és a bennfenteskedésnek. A nyilvános és az intim beszédmód sokszor szétválaszthatatlanul keveredik össze e publikus webnaplókban. A politikus, különösen, ha van olyan botor, és nevét adja webnaplójához, kevesebbet engedhet meg, mint a mezei exhibicionista.

A Fidesz valóban ágyúval lőtt verébre, amikor Gyurcsány szlogenjében azonosította Hitlerét, és Deutsch-Für is szemforgatóan járt el, amikor ennek kapcsán világháborús borzalmakat és zsidóirtást vizionált. De ez teljesen független attól, hogy most a Fidesz-vezetőt milyen zsidónak tekintjük. Az MSZP és hebehurgya politikusa ezek után nem igen tehetett mást, mint hogy visszavonulót fújt. De akad itt még néhány tisztázni való.

Ellenzéki oldalon és a sajtóban Pásztorról előszeretettel beszélnek, mint zsidózó képviselőről (persze gondosan kerülve az „önkormányzati” jelző használatát). Csakhogy Pásztor nem zsidózott. Önmagában az persze nem érv, hogy a zsidó eleve nem zsidózhat. Dehogynem, jelentős zsidó antiszemiták is vannak, akik passzionátus zsidózók (például Noam Chomsky vagy Bobby Fischer). A saját zsidóságát felvállaló és a jelek szerint a hitközségi életben részt vevő Pásztor éppenséggel a zsidó részről bírálta a Fidesz politikusát. Zsidóként rosszallta, hogy Deutsch-Für az MSZP kampánya kapcsán előrángatja a fajvédő Hitlert meg a holokauszt áldozatait, és ezt még szép dolognak is tekinthetnénk.

De hogy meg ne dicsőüljön: szocialista politikusként meg annak örvendezett, hogy Gyurcsány kampánycsapata mennyire beugratta a Fideszt. Mert mit is írt Pásztor? „Bevallom, először én is meglepődtem, amikor a Gyurcsány hármas jelszavának első kritikái megjelentek, hogy hogyan nem gondolt erre az eddig profin teljesítő kreatív csapat. Pedig gondolt. Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettesszámú díszzsidója nagy svunggal ütött le. Azóta meg gondolom, csak kapkodja a fejét.”

Csócsáljuk meg jól e mondatokat! Itt valami olyasmiről lehet szó (most tekintsünk el attól, hogy van-e értelme a metaforának), hogy a belvárosi balos titán annak tapsikol: a szoci kreatívok igenis gondoltak a náci jelszóra, de nem azért, mert nácik, hanem mert tudták, hogy a Fidesz biztosan rámozdul, és előhozakodik a nemzetiszocializmus áldozataival, és akkor jaj neki! Megkapó gondolat. És eszement. De való igaz, hézagmentesen illeszkedik a mostani kampány „logikájához”. Ezek után akár még az a kérdés is felvethető: valójában ki is a díszzsidó?

Zádori Zsolt