Díszzsidó és díszcigány két jó barát

© hvg.hu

Nem az MSZP kapitulációja a Fidesz-MPSZ előtt, hanem a józan észé a „kommunikáció” előtt. Ez a klasszikus műbalhé egyebek mellett azt illusztrálja, hogy a két nagy párt kampánystábja nem bízik az érvelésben és nem hiszi el, hogy a szavaknak, mondatoknak jelentésük van, amit a nyelvi és kulturális közösség épelméjű tagjai képesek megérteni.

Pásztor Tibor úr blogjában a Fidesz „kettesszámú diszzsidójának” nevezte Deutsch-Für Tamást. Ez a kijelentés természetesen súlyosan dehonesztáló mind Deutsch-Fürre, mind a Fideszre nézve. Pásztor egyrészt azt sugallta, hogy a Fidesz soraiban csak fügefalevélként vannak jelen zsidók, a pártban meglévő gyanús tendenciákat elleplezendő, másrészt pedig azt, hogy nem tiszteli Deutsch-Fürt azért, hogy felcsapott fügefalevélnek. Ezt lehet durva és igazságtalan inszinuációnak tekinteni, szükségtelenül otromba személyeskedésnek, de nem „zsidózás”, nem az elfojtott antiszemitizmus kitörése, nem is a „származási szempont” bevezetése a magyar politikába.

A Fidesz kampánytaktikusai ezt ugyanolyan jól tudják, mint szocialista kollégáik, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy közös erőfeszítéssel egy abszurd bohózatot vigyenek színre.

A Fidesz indítékai meglehetősen nyilvánvalóak. Noha Orbán Viktor a Heti Válasz február 23-i számában úgy nyilatkozott, hogy „apartheidrendszer-, antiszemitizmus- és sovinizmusügyben komoly teflonréteget növesztettünk: a vádak lecsúsznak rólunk, ilyesmire már nem rezonál a magyar társadalom”, de valószínűleg sem ő, sem párttársai nem igazán biztosak ebben. Ezért nyilván úgy gondolják, hogy nem árthat az antiszemitizmus vádját, mint olyat nevetségessé tenni, lehetőleg elinflálni. És e cél elérése érdekében sem azt nem tartják nagy árnak, hogy valamelyikük, akire ezt a szerepet osztják, képtelen butaságok szajkózásával nevetségessé tegye magát, sem pedig azt, hogy közben sérül a politikai kultúra, és végképp kutyakomédiává züllik a választási kampány.

Az MSZP magatartását az ügyben alighanem egy még primitívebb – bár nyilván rendkívül furfangosnak gondolt – számítás magyarázza. Emlékeztek – esetleg Google doktor segítségével rábukkantak – Orbán Viktornak egy régebbi megnyilvánulására, amelyben „díszcigányoknak” nevezte az MSZP-hez húzó roma politikusokat. És már készen is volt a terv: gyorsan lemondatjuk a „díszzsidózó” Pásztor Tibort, majd bemutatjuk bizonyítékainkat, és lemondásra szólítjuk fel a „díszcigányozó” Orbán Viktort.

Ez a számítás egy jottányival sem felelősségteljesebb, mint a Fideszé. Egy gyenge poén kedvéért – hiszen nem gondolhatják komolyan, hogy Orbán Viktor most elbujdokol – a szocialisták is hajlandók voltak az antiszemitizmus és a romaellenesség kérdését elhülyéskedni. Pedig az MSZP-nek semmi heroikusat nem kellett volna tennie, hogy felelősségteljes, választóit felnőtt embereknek tekintő pártnak látszódjék. Csak két-három világos mondatra lett volna szükség.

A kampány néhány százaléknyi politika iránt mérsékelten érdeklődő, alacsonyabb iskolázottságú bizonytalan választó szavazatáért folyik. A magasságos politikusoknak és kampánymenedzsereknek tehát le kell szállniuk ennek a rétegnek a feltételezett szellemi színvonalára, ha mozgósítani akarják őket – szokták mondani. De most nem ez történt, hiszen ezt a célcsoportot aligha érdekli, hogy ki kit nevez „díszzsidónak” vagy „díszcigánynak”. Lehet, hogy a mélyrepülés nem is mindig szándékos?