A Fidesz hat listás helyet enged át a Magosznak
Választási szövetséget kötött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Fidesz. Ennek értelmében a Fidesz hat helyet biztosít a megyei és az országos listáin a Magosz számára - jelentette be Jakab István, a Magosz elnöke csütörtökön Budapesten.
A Magosz Fidesz-listán induló országgyűlési képviselőjelöltjei: a Győr-Moson-Sopron megyében Fenyőházi Tibor vállalkozó, a Magosz országos alelnöke, Pest megyében Ángyán József egyetemi tanár, Bács-Kiskun megyében Bagi Béla a Magosz országos alelnöke, Csongrád megyében Kispál Ferenc, a Magosz orzságos választmányának elnöke, Hajdú-Bihar megyében pedig Körmendi László. Jakab Isván, a Magosz országos elnöke a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi országgyűlési választási listájának első helyén indul, a Fidesz országos listáján pedig a 11. helyet foglalja el.
A Magosz elnöke a szövetség főbb programpontjai között említette a termőföldeknek a gazdák tulajdonában és használatában történő megtartását, az osztatlan közös földek sorsának rendezését, versenyképes birtoktestek kialakítását, az ökológiai gazdálkodás meghonosítását.