Kuncze: le kéne fújni az április 2-i tüntetéseket
Kuncze Gábor azt kéri a kormányfőtől és Fidesz elnökétől, hogy ne tartsák meg az április 2-i rendezvényeket, mivel szerinte csak a választási kampány hiszterizálására alkalmasak. Az SZDSZ elnöke ezt hétfőn fogalmazta meg nyílt levelében.
Véleménye szerint aligha tagadható: ezek a nagygyűlések csak a választási kampány hiszterizálására, az indulatok felesleges szítására, egymás táborának provokálására lesznek alkalmasak, nem a tisztánlátást, hanem a zavart növelik majd.
Mint írta, a liberálisok szerint a köztársaság nem utcai tömegrendezvényekkel, hanem higgadt, felelős politizálással védhető meg, a politika nem az utcára való. "Csak szándékos konfliktuskeresésként és politikai felelőtlenségként tudom értelmezni, hogy a konzervatívok éppen az előző nap bejelentett szocialista nagygyűléssel egy időpontra hirdették meg saját tömegrendezvényüket" - fogalmazott Kuncze Gábor.
Gyurcsány Ferenc szombaton Miskolc azt mondta: április 2-ra Budapestre várja a köztársaságért aggódókat. Orbán Viktor vasárnap pártja kongresszusán jelentette be: a félelem nélküli Magyarország jegyében április 2-ra a budapesti Kossuth térre hirdetnek nagygyűlést.