Már nem vagyunk az öngyilkosok országa

A rendszerváltozás óta az öngyilkossági hajlandóság rohamos ütemben csökken. Ma az öngyilkosságok száma kevéssel több, mint a hetvenes években regisztrált esetek fele. 2004-ben 26 öngyilkos jutott százezer emberre. Bár a szakemberek eltérő okokkal magyarázzák a pozitív változást, abban egyetértenek, hogy javult a társadalmi klíma, valamint a depressziósok egészségügyi ellátása. Utóbbi tényező fontosságát hangsúlyozza a tény, miszerint az egészségügyi ellátórendszerbe nagyobb eséllyel bekerülő nők körében négyszer jobban csökkent az öngyilkosságok száma, mint az orvosok számára szinte láthatatlan depressziós férfiak körében.

Különösen a 15 és 34 év közötti fiatal férfiak tűnnek egyre sikeresebbnek életük önkéntes befejezésében. A legnépszerűbb elkövetési mód közöttük az akasztás, míg a nők a gyógyszer-túladagolást kedvelik a leginkább. Érdekes, hogy a nők még mindig nagyobb számban próbálnak öngyilkosságot elkövetni a férfiaknál, ám akarva-akaratlanul alacsonyabb sikerrel.

A valamilyen mentális betegségben szenvedők nagyobb eséllyel lesznek öngyilkosok. A depresszió különösen nagy kockázatot jelent, mely tulajdonképp az öngyilkosság vezető kiváltó oka. A tinik is különösen veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Érzelmi és fizikai fejlődésük zavarodottságot eredményez, amit fokozódó függetlenség iránti vágyuk sem segít leküzdeni. Problémák az alkohollal, a droggal, a joggal vagy az iskolával az általános okai a gyógyszer-túladagolásnak és a sorozatos öngyilkosságnak.

A másik véglete a szociális spektrumnak az idősebb korosztály, akik életük során jelentős veszteségeket halmoztak fel. Szerelmek és barátok, akik már nincsenek; gyenge egészségi állapot és a függetlenség fokozatos elvesztése az öngyilkosság általános okai náluk. Az elszigeteltség, az elfeledettség és a mellőzöttség érzete tovább növeli a kockázatot.

Időnként mindannyian érzünk levertséget vagy kilátástalanságot, de a legtöbbünk mégsem látja úgy, hogy a dolgok annyira rosszra fordultak, hogy már lehetetlen kilábalni belőlük. Mégis, fontos felismernünk, mások számára vannak tényezők, melyek növelik az öngyilkosság elkövetésének kockázatát. Ha valaki már megpróbálkozott az öngyilkossággal, nagy az esélye, hogy újból megteszi, és ezúttal sikeresen. Tíz tinédzserből, aki gyógyszer-túladagolással próbálkozott, egy újra megpróbálja néhány éven belül.

A magány, legyen oka válás, munkanélküliség vagy a gyász, gyakran készteti az embert az élet értelmének megkérdőjelezésére. Egy fájdalmas krónikus betegség viselése, ami megakadályozza az egyént, hogy a kívánt mederbe terelje az életét, vagy egy súlyos mentális betegség, mind jelzések lehetnek a környezet számára.

Természetesen a fenti tünetek bármelyikének megléte nem jelenti azt, hogy a személy szükségszerűen öngyilkosságot fog elkövetni. Mint ahogy a problémák látszólagos megoldása sem jelenti azt, hogy nem. Ami fontos, hogy figyeljünk a környezetünkben élő emberekre, és segítsünk megoldani az öngyilkossági rizikót növelő problémáikat.

Sokan vitába szállnak azzal a gondolattal, hogy ha valaki öngyilkosságot akar elkövetni, bárki is tehetne ez ellen valamit. Bizonyos határokon túl talán igazuk van, de ez nem jelenti azt, hogy hagynunk kell az embereket addig a határig eljutni.

Vegyük rá ismerősünket, hogy beszéljen az érzelmeiről! A legfontosabb, amit adhatunk ilyenkor az a figyelem. A legtöbb esetben nincs szükség arra, hogy egy megoldást találjunk minden problémájára. Az öngyilkosságon elmélkedő támogatást és megértést vár, valamint a tudatot, hogy a társadalom intézményei között megtalálhatja a szakértő segítséget. Gyakran nehéz elképzelni, hogy a dolgok megjavulnak, pedig általában ez történik. Az idő, egy kis felebaráti segítséggel kombinálva, a legjobb gyógyító.