Orbán nem akart ma vidékre menni

1 perc

2006.04.12. 13:46

Orbán Viktornak nem voltak előre meghirdetett vidéki programjai szerdára, ezért azokat nem tudta lemondani – közölte a Fidesz sajtóosztálya, reagálva arra az értesülésre, miszerint a pártelnök lemondta mára tervezett vidéki programjait.

Orbánt sokkos állapotba hozta a zakó (1994)
– Önök hülyének néznének, és nem lennének itt, ha még mindig úgy beszélnék, mint 1989. június 16-án – mondta Orbán Viktor kampánygyűlése közönségének 1994. április 26-án. A Fekete Doboz Alapítvány filmje azt a dialektikus tézist igazolja, hogy minden változik.
Nézze meg videónkat!
A sajtóosztály tájékoztatása szerint Orbán Viktor délelőtti sajtótájékoztatója után egy barátja temetésére ment, majd délután az első fordulóban mandátumot szerző fideszes képviselőkkel tárgyal Budapesten.

A Fidesz elnökének este két televíziós szereplése van, a Hír TV-ben és a Magyar Televíziós Este című műsorában. A Hírszerző című internetes portál szerint lemondta mára tervezett vidéki programjait Orbán Viktor. Eszerint a Fidesz elnöke többek között Gödöllőre ment volna, hogy az ott az első forduló után vezető Gémesi György közös MDF-Fidesz-jelölt mellett kampányoljon.