A bíróság szerint is kampánycsendet sértett a HírTV
A HírTV április 9-én sugárzott műsorszáma alkalmas volt a választói akarat befolyásolására - erősítette meg a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteki végzése az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi határozatát.
Az OVB április 9-ei, csak a szavazás lezárulta után közzétett határozatában helyt adott a kifogásnak és megállapította, hogy a HírTV kifogásolt műsorával megsértette a kampánycsendet.
Döntését azzal indokolta, hogy a 2004-ben sugárzott műsornak az országgyűlési képviselőválasztás első szavazási fordulójának reggelén történő megismétlése, tekintettel a műsorban elhangzott, a magyar politikai rendszerrel, a pártokkal és a választással összefüggésbe hozható kijelentéseire, alkalmas a választók akaratának befolyásolására. A határozat ellen a Hír Televízió Rt. bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be, melyben többek között azzal érvelt, hogy mivel körzeti televíziós műsorszolgáltatónak számít, az OVB hatáskör hiányában jogsértően bírálta el a kifogást.
Az LB pénteki végzésében helybenhagyta az OVB döntését, indoklása szerint amennyiben a kérelmező körzeti műsorszolgáltatónak minősül, az OVB mellőzhette az ügy áttételét a területi választási bizottsághoz, és így köteles volt eljárni.
Emellett az LB azt is megállapította végzésében, hogy az OVB "okszerű és jogszerű mérlegeléssel" állapította meg azt, hogy a műsorszám alkalmas volt a választói akarat befolyásolására.