A legfőbb semmitőszék megerősítette az olasz baloldal győzelmét
Az olasz legfőbb semmitőszék megerősítette szerdán este a baloldali ellenzéki koalíció parlamenti választási győzelmét.
A semmítőszék elutasította Roberto Calderoli volt reformügyi miniszter keresetét. A Lega Nord párt képviselője szerint érvénytelennek kellene tekinteni a Lombardiai Szövetség Ligájára leadott 45 580 szavazatot, mivel a párt csak egyetlen körzetben állított jelölteket, ami túl kevés. A semmítőszék viszont úgy döntött, hogy a választójogi törvény nem határoz meg minimális számú választókörzetet, amelyben egy adott pártnak indítania kell jelöltjeit. Ezért a lombardiai pártra leadott voksok is érvényesek.
A jobboldali szövetségben szereplő Keresztény Demokrata Unió máris gratulált Prodinak. Ugyanakkor Giulio Tremonti, a Berlusconi-kormány gazdasági minisztere egy tv-műsorban közölte: a Cdl egyelőre nem ismeri el az Unió választási győzelmét, mert szerinte még az olasz törvények értelmében további ellenőrzésekre van szükség.
A törvényszék egyelőre nem közölte a szenátusi választások hivatalos végeredményét, és internetes honlapját lefagyasztották az ország minden részéről érkező hívások.