Global Finance: Magyarországon ismét az OTP Bank a legjobb
A Global Finance amerikai pénzügyi szaklap ismét az OTP Bankot választotta Magyarország legjobb bankjának, míg a közép- és kelet-európai régió legjobban teljesítő bankjának a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) tartják.
A BA-CA aktívái több mint kétszerte nagyobbak az Erste Bank, a KBC és a Raiffeisen pénzintézetekénél. Történetének és az osztrák banktörténetnek legnagyobb értékű eredményét érte el, az meghaladta az egymilliárd eurót, adózás előtti eredmény pedig 51,5 százalékkal javult tavaly 2004-hez képest. A közép- és kelet-európai térség adta nettó eredményének 54 százalékát, a térség járul hozzá a bank eredményéhez a legnagyobb mértékben, a pénzintézet öt év alatt egy kisebb súlyú nemzetközi bankból a térség "nehézsúlyú" pénzintézete lett.
Az idén 13. alkalommal tette közzé májusi lapszámában a Global Finance a feltörekvő piacok legjobb bankjainak felmérésére vonatkozó megállapításait. A nyertes bankokat számos kritérium szerint választották ki a szakemberek, szerepelt közöttük a mérlegfőösszeg növekedése, a nyereségesség, az ügyfélszolgálat, termék-innováció, valamint a nemzetközi vállalatirányítási sztenderdek elfogadása.