Szlovákia: a magyarok kimaradtak, Meciar bekerült a kormányba
Kimarad a Magyar Koalíció Pártja az új szlovák kormányból, mert a választásokon győztes szociáldemokrata Smer elnöke, Robert Fico szerdán este bejelentette: a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) alakít kormányt.
Elemzők első következtetése szerint a szociáldemokraták nem kényszerűség nyomán, hanem régen elhatározott szándékuk szerint döntöttek Slota és Meciar pártja mellett.
Az ilyen koalíció lehetőségét a sajtó a választások óta úgynevezett katasztrófa-koalícióként emlegeti, mert a szélsőséges magyarellenességéről elhíresült és a belügyminiszteri posztra igényt tartó Slota pártjának kormányzati szerepével - Bugár Béla szavai szerint - Szlovákiában vége lesz a nyolc éve tartó nemzetiségi békének. Fico kijelentette: a nemzetiségi jogok nem sérülnek, kormányának nem szándéka a status quo megváltoztatása.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) 1998 óta két cikluson át kormányzati szerepet játszhatott Mikulás Dzurinda mindkét kormányában. Az MKP ezek után eddigi koalíciós partnereivel: a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártal (SDKÚ-DS), és a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) együtt ellenzékbe vonul. Hármójuknak összesen 65 mandátuma lesz a parlamentben, ahol a választáson 50 mandátumhoz jutott Smer az SNS 20 és az LS-HZDS 15 mandátumával együtt 85 mandátummal birtokol majd. A 150 tagú törvényhozásban az egyszerű többséghez 76 szavazatra van szükség.
Ján Slota nacionalista pártja 1994-től 1998-ig volt jelen Vladimír Meciar első kormányában, amelynek európai szalonképtelensége miatt Szlovákiát nem vették fel a NATO-ba, és lenullázódtak uniós csatlakozásának esélyei is. Az akkori HZDS-SNS-kormány alatt a szlovákiai magyar nemzeti közösséget jogkorlátozások sora sújtotta. A nacionalista kormányerők még a kétnyelvű, szlovák-magyar iskolai bizonyítványokat sem tűrték meg.
A Meciar-kormány 1998-as bukása óta együtt kormányzó jobbközép koalíció, kemény megszorítások árán végrehajtott reformjainak köszönhetően, a régió élvonalába emelte az ország gazdaságát.
A szerdai esti fejlemények nyomán gazdasági szakértők a szlovák korona jelentős gyengülését vetítik előre.