Meddig tart (ki) a Demszky-éra?

A főpolgármester huszárruhában. Újragombolja? © demszky.hu

Nem lévén városházi bennfentes, sem közlekedésmérnök, fogalmam sincs, mekkora lehet Demszky Gábor “sara” a Combino-villamosok botránykő-széria kétes rangjára emelkedett üzemzavarában. Mindenestre gyanús, hogy nulla kilométeres, szupermodernként beharangozott tömegközlekedési csodák kivénhedt gőzmozdonyokként, zsinórban robbannak le.

Tudjuk, a politikára is áll a keserűen realista bakamondás: a várakat a közlegények adják fel, de a tábornokok foglalják vissza. Ha a vadiúj, áramszedős hernyók gond nélkül száguldanának Budapest utcáin, azt a főpolgármesteri stáb nyilván az újraválasztásának nekigyürkőző Demszky érdemeként reklámozná. A pozitívumokat hon-és városatyáink magukénak elkönyvelni, függetlenül attól, ténylegesen voltak-e érdemeik.

A kampányévben valamiért több látványos, útfelbontással-szalagátvágással járó beruházás folyik, mint a ciklus többi részében összesen. A politikusok szeretik az ilyesmit. Akkor viszont ne csodálkozzanak, ha a baklövések miatti felelősséget is nekik tulajdonítják.

Úgy két-három hónapja a főváros első polgárának székért induló csata előre lefutott meccsnek tűnt. Demszky toronymagasan vezetett, s bónuszként idén – 2002-vel ellentétben - az MSZP sem fog vele szemben állítani senkit. Úgy látszott, Budapest vezetője simán megkapja – afféle jutalomjáték gyanánt – a következő ciklust, hogy aztán két évtizedet abszolválva tisztességgel vonulhasson háttérbe.

Aztán beütött a ménkű; nem is egy, hanem egész villámcsapás-sorozat. Először lemondott a köztiszteletnek örvendő Schneller István főépítész. Utána jött a Combino-csapás, s rögtön a nyomában Demszky mindeddig hiperlojális embere, Bőhm András szólt be a PR-nyomulásban elszállt főnöknek. (Nem ő az egyetlen közeli munkatársa, aki szembefordult vele: korábbi helyettese, Atkári János ma Demszky leghevesebb kritikusa.) Ráadásul – történetében először – a Fidesz méltó ellenjelöltet állított a népszerű óbudai polgármester személyében. Demszky további magas labdát adott ellendrukkereinek, mikor fővárosi biztosnak és közgyűlési jelölnek “nevezte ki” az eddig pártfüggetlen szakértelmiségi hírében álló Bojár Iván Andrást. Mely lépés, főként egyeztetés nélkülisége miatt saját pártjánál – legfőképp a frakcióvezető Bőhmnél - is kiverte a biztosítékot.

Hagyjuk annak boncolgatását, menyire ízléses, hogy egy, éppen függetlensége révén presztízst szerző építészetkritikai műhely vezetője beáll kirakatembernek a nagypolitikus hóna alá. Mindez legyen az ő gondja. Bennünket sokkal inkább az érdekel, megérdemli-e az immár ötödszöri bizalmat Demszky Gábor?

Bajos dolog ezt megítélni, hisz viszonyítási alap nemigen létezik. 1990 óta ő tölti be a posztot, nincs hát kivel összevetni, s Magyarországon, Trianon óta, nincs olyan, Budapesthez közelítő méretű nagyváros, amelyhez mérhetnénk a fejlődés gyorsaságát. (Még a külföldi példa gyanánt, bezzegvárosként emlegetett Prága lakossága is alig több mint fele Pestének). A kétszintű városmenedzsment miatt Demszky sok balhé, fennakadás felelősségét átháríthatja a kerületekre. Ámde a mérleg ennek dacára is inkább negatív.
 

Tarlós István Szoros versenyre számít © Dudás Szabolcs

Budapestre a parkolási anomáliák, tengelytörő kátyúk, őrjítően hosszú forgalmi dugók, impotens városigazgatás, s néhol vizuális környezetszennyezésnek nevezhető látkép a jellemző. Mai napig képtelenek a gyakorlatba átültetni a sok metropoliszban jól bevált, a városmagból és környékéről a gépkocsiforgalmat a perem felé terelő, ingyenes park and ride (P+R) szisztémát.

Az 1994-98 közötti koalíció – benne Demszky pártjával – a rendszerváltás óta egyedülálló módon kétharmados többséggel rendelkezett.

Demszky persze a fenti hiányosságokat nagyrészt rajta kívül álló tényezőkkel magyarázza. Igazát - paradox módon - csak úgy demonstrálhatná, ha vereséget szenvedne. S amennyiben Tarlós alatt ugyanúgy lerobbannának a villamosok, mélyülnének a kátyúk és szintúgy autósereglet torlaszolná el a város csomópontjait, akkor mondhatná, lám, más se tud csodát művelni. Ám erre még a botrányok után is kicsi sansz van.

Budapesten nem érvényesek a hagyományos politikai váltógazdálkodás törvényei. A főváros – pár budai kerületet leszámítva – másfél évtizede szocialista-liberális hitbizomány. A szoclib törzsbázisnak Budapest megtartása emocionális kérdés. “Lehet, Demszky borzalmasan teljesít, de azt mégse hagyhatjuk, hogy a csúnya Orbánék triumfáljanak” – valahogy így gondolhatják.

Mi tagadás, a jobboldal ’98 után tett azért, hogy hosszútávon elveszítse a pestiek kegyeit. Sokan nem felejtették el, hogy a Fidesz-elnök kormányfőként diadalittasan jelentette be: a vidéken az emberek kitörő örömmel fogadták a 4-es metró építésének leállítását. Meg azt sem, hogy Orbán négy éve alatt Budapest egy fillért sem kapott címzett és céltámogatásokból.

A melegszervezeteket a Szigetről kitiltani akaró Tarlós István (képünkön) elvihet valamennyi MSZP-szavazót, de aligha számíthat a nagyszámú szabadelvű budapesti voksára, bármennyire bírálják is az utóbbiak Demszkyt. Így, bár látszik, hogy keményebb verseny, szorosabb eredmény lesz, Demszky – korántsem érdemei által – minden bizonnyal marad. Hacsak nem robban le, szikraesőt hányva, még pár körúti Combino. Vagy nem kerül elő a páncélszekrények sötétjéből  néhány kompromittáló szerződés.