Extra méretet ölt a BMW X5
A legnagyobb BMW visszatér, felújított változata 20 centivel nagyobb, mint elődje és két utassal többet szállíthat. Az autó alapkoncepciója nem változott, a nagy bömös továbbra is városi luxusterepjáró, minden ízében sportos és vad, ám kemény terepre továbbra sem ajánlatos vele bemerészkedni.
© BMW |
A Chris Bangle alapokon nyugvó teremtmény az eddigi 4,65 helyett
4,84 méter hosszú, szélessége pedig 1,87-ről 1,93 méterre nőtt. A harmadik üléssorban két kihajtható ülés kapott helyet, csomagtere akár 1,75 köbméteresre is bővíthető. Hét üléssel
200 liter, öt üléssel
620 liter áll a csomagok rendelkezésére.
© BMW |
A BMW X5 kezdetben háromféle motorral lesz kapható, az alapmodellbe a háromliteres, 265 lóerős V6-os kerül, amely 8,3 másodperc alatt gyorsítja száz kilométeres óránkénti sebességre a nagy gépet. A másik benzines 4,8 literes, 367 lóerős V8-as, amely mindössze 6,5 másodperc alatt futja a százat. A háromliteres dízelmotor 272 lóerős, nyomatéka 528 Nm, nulláról százra 8,1 másodperc alatt gyorsul. Minden modell alapfelszereltségének része a hatsebességes Steptronic automatikus váltó. Van benne iDrive rendszer, rendelhető parkolókamera és szinte minden létező BMW által kifejlesztett technikai újdonság. Az autót hivatalosan a Párizsi Autószalonon mutatják be, 2007-től vásárolható.