Holokauszt-karikatúrákat hozott le egy dán lap

1 perc

2006.09.08. 09:45

Egy dán újság pénteki számában megjelentetett hatot az Iránban kiállított holokauszt-karikatúrák közül.

Az Information című, liberális baloldali irányultságú újság azzal indokolta döntését, hogy a megjelentetés válasz a tavaly ősszel egy másik dán újságban megjelent, majd idén év elején számos európai lapban leközölt Mohamed-karikatúrák ügyére.

A muszlim vallás alapítójaként tisztelt prófétát ábrázoló gúnyrajzok megjelentetése nyomán az idén év elején erőszakhullám söpört végig a muzulmán világon.

Iránban a Mohamed-karikatúrákra válaszul az ottani karikaturista szövetség és a Hamsahri című teheráni napilap februárban nemzetközi karikatúrapályázatot hirdetett "Hol vannak a nyugati véleményszabadság határai?" címmel a holokausztról. A pályaművekből augusztus közepén kiállítás nyílt Teheránban.

Noha a díjazott és az Informationban leközölt rajzok egyike sem vonja kétségbe a holokauszt megtörténtét, a lap szerint is antiszemita, Izrael-ellenes, dánellenes, Amerika-ellenes jelentést hordoznak. Ennek ellenére Bent Lexner, Dánia főrabbija azt mondta, nem lát kivetnivalót a rajzok dániai megjelentetésében, mint mondta, nem tulajdonít a dolognak különösebb jelentőséget.