Pápai példázat és a muzulmánok háborgása

Benedek pápa, a regensburgi egyetem dísztermében elmondott előadása a „Hit és értelem az egyetemen” címet viselte. Azt boncolgatta, hogy a hit és az értelem nem mondanak ellent egymásnak. Beszédében többször idézett a Bibliából, azt bizonyítva, hogy Isten lényege az Ige, az értelem. János evangéliumának prológusából idézte a bevezető mondatot: "kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, a logosz."

A vallásokban rejlő igazság kapcsán a pápa idézett a libanoni származású Theodore Khoury, münsteri egyetemi tanár szerkesztette kötetből, amely egy korai vallási vitát ismertet II. Paleologosz Mánuel bizánci keresztény uralkodó és egy művelt muszlim perzsa között. A vitát 1391 telén folytatták le, és  valamikor 1394 és 1405 között foglaltak írásba. A szöveget valószínűleg maga az uralkodó mondta tollba, ennek tudható be, hogy a fennmaradt szövegből viszonylag keveset tudunk meg a muzulmán vitapartner érveléséből. Mindamellett ez a középkori vallási párbeszéd, vagy vita belement a hit lényegének taglalásába, feltárva a Biblia és a Korán közti különbségeket Isten természetéről és képmásáról, az emberről.

A vita során a császár a szent háború kérdését is említette, elítélve a Mohamed próféta által meghirdetett dzsihádot. Nem szólt viszont a Korán 2. szúrájának (fejezetének) híres mondatáról, amely szerint „a vallásban nincs helye a kényszernek”. A vallás és az erőszak kérdéséhez érve, a császár kijelentette, hogy „Mohamed próféta gonosz és embertelen dolgot hirdetett, amikor azt mondta, hogy a hitet karddal, vagyis erőszakkal kell terjeszteni.” Ezután érvekkel bizonyította, hogy a hit erőszakkal való terjesztése értelmetlen és ellenkezik Isten akaratával és a lélek természetével. „Mert a hit a léleknek és nem a testnek a gyümölcse, épp ezért a hitet nem erőszakkal és megfélemlítéssel, hanem szóval és meggyőzéssel kell terjeszteni” – fejtette ki.

A pápa által többször is idézett Khoury professzor könyvében arra a megállapításra jut, hogy míg a középkori császár gondolkodására nagy hatással volt a görög filozófia, Isten és az értelem hangsúlyozása, addig a muzulmánok  hitében Isten teljesen transzcendens, nem kérhető számon rajta a racionalitás, de semmilyen más emberi kategória, így az értelem sem.  A pápa aláhúzta,  értelmes vallás, vagy hitvallás nem folyamodik erőszakhoz, vallási igazságának hirdetése, vagy terjesztése során.

Az idézett középkori mondat Mohamed profétáról kiváltotta az iszlám világ felháborodását. Tudósaik felhívják a figyelmet, hogy az „iszlám” arabul feltétlen odaadást, belenyugvást, megbékélést jelent; ugyanaz a töve, mint a „szalám” (béke) szónak. Másrészt Mohamed próféta tisztelete sérthetetlen számukra. A Koránt, az iszlám szent vallási könyvét tévedhetetlennek tartják. A Korán fejezetei, „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében” – mondattal kezdődnek.  

Mohamed próféta hangsúlyozza, hogy Isten jobban szereti az embert, mint anya a féltett gyermekét, de Isten igazságos is, megbünteti a gonoszokat és a bűnösöket, és megjutalmazza az igaz életet. Isten az embert céllal teremtette, ahogy az 51. szúrában olvassuk: „A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy engem szolgáljanak.” Mohamed azonban nemcsak vallás-, hanem államalapító is volt, nemcsak próféta, de hadvezér is. Ezért az iszlámnak már a keletkezésétől fogva sajátossága, hogy benne a vallási és az államügyek nincsenek szétválasztva. Az iszlám világban nem valósult meg a szekularizáció.

Állam és vallás szétválasztatlansága miatt kaphat politikai dimenziót - s kelthet Nyugaton aggodalmat - az iszlám első számú parancsa, amit maga az iszlám szó is jelent: az alázat és az engedelmesség. A legtöbb muszlim célja ugyanis - Goldziher Ignácnak, a 19. század jeles magyar orientalistájának szavaival - „nem az istennel való közösség elérése, hanem a rendeletei iránti legteljesebb odaadás tevékeny gyakorlása. Erénye és igazsága nem a jó és a tökéletes isteni eszméjéhez való vágyakozó közeledés, amire csak szabad erkölcsi erővel lehet törekedni, hanem önállóság nélküli, függő igyekezet a korlátlan mindenhatóság akaratát szolgálni, hogy annak tetszését az engedelmesség iránt elnyerje." Mások ennél is továbbmentek, és azt állították, hogy  Isten az iszlám vallásban kegyetlen uralkodó, aki feltétlen és teljes odaadást vár el alattvalóitól.

Koránt olvasó leány

Úgy tűnik, nem volt túl szerencsés a mai vallási és valláspolitikai helyzet szemléltetésére a középkori példatörténet. Sok egyéb példát is említhetett volna a pápa, a vallás és erőszak összeférhetetlenségének illusztrálására. A keresztény egyházak történetében is számtalan példa adódik a vallás nevében elkövetett erőszakra, vagy az erőszakos hittérítésre, elég a keresztes háborúk véres, erőszakos cselekedeteire, az inkvizíció kínzásaira, a protestáns gályarabok szenvedéseire gondolni.

XVI. Benedek pápa a középkori császár helyett két kortárs jezsuita tanárt, tudóst is ajánlhatott volna a regensburgi egyetemi hallgatóság figyelmébe. Felix Körner, német jezsuita pap, aki az ankarai Lisieux-i Szent Teréz plébánia lelkésze, az ankarai egyetemen mélyült el az iszlám tudományban. Meglepő volt számára – ahogy írja - a modern ankarai iszlám gondolkodás, mely a muszlim reformáció alapja lehet. A másik neves német, jezsuita tudós, aki a keresztény-muszlim dialógus elkötelezettje, a 69 éves Christian Troll. Ő úgy látja, hogy a modern iszlám fejlődésének útját két erő, nevezetesen: a modernitás és az autenticitás (valódiság, érvényesség) konfliktusa gátolja. A megoldást az iszlám modernizációjában látja.

Az iszlám világban Európától Indiáig, Pakisztántól az arab világig végig-hullámzott felháborodás máig nem csitult  el. A Vatikán, majd maga a  pápa is többször elnézést kért, sajnálatát fejezte ki, biztosította az iszlám hívőket mélységes tiszteletéről.  Hétfőn, szeptember 25.-én egy tisztázó tanácskozásra. fogadja az iszlám többségű országok nagyköveteit, iszlám vallási vezetőkkel együtt,

Tévedett a pápa? Rosszul mérte fel beszédének hatását az iszlám hívei között? Tévedhetetlenségének, az „infallibilitás”-nak a dogmáját az I. Vatikáni Zsinaton, 1870-ben fogadták el. Ez a dogma azonban csak a pápának a hit és erkölcs tárgykörében kifejtett „ex katedra” kijelentéseire vonatkozik. De már ezt is támadják vallástudósok. Azt is figyelem be kell venni, hogy egyházi és világi személyiségek egész sora kiállt a pápa mellett, arra hivatkozva, hogy a problémát nem a pápa szavai jelentették, hanem az iszlám világ reakciója.

Szent-Iványi Ilona