Válságstáb alakulhat a romák tömeges elvándorlása miatt

1 perc

2006.11.21. 17:12

Válságstáb felállítását kezdeményezi Kovács István, a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke a romák elmúlt hetekben tapasztalt tömeges kivándorlása kapcsán Mohácson.

A kisebbségi vezetőkből és az érintett települések polgármestereiből álló testület várhatóan a jövő héten alakul meg és feladata lesz, hogy megoldást találjon a Svédországba készülő romák itthon tartására - mondta Kovács István, a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
 
A kisebbségi önkormányzat elnöke beszámolt arról, hogy Mohácsról és környékéről eddig mintegy 150 roma utazott Svédországba szerencsét próbálni és még legalább 40-45 olyan ember szeretne utazni, aki már megvette repülőjegyét.
 
Azok, akik az elmúlt napokban elsők között tértek haza, arról számoltak be, hogy a "skandináviai túra"  életük legnagyobb élménye volt, ugyanis amellett, hogy kitűnően érezték magukat, kint jól bántak velük, emberszámba vették őket.
 
Kovács István bezsélt arról is, hogy jövő hétfőn a szociális és munkaügyi minisztérium, valamint országos kisebbségi vezetők és önkormányzati képviselők részvételével fórumot tartanak a Duna-parti városban. Arra keresik a választ, miként lehetne olyan foglalkoztatás-bővítő, munkahelyteremtő beruházásokat megvalósítani a térségben, amelyek a romák számára is megélhetést biztosítanak.