Szaddám büszkén vállalja az Irán elleni vegyi támadásokat
A vád alá helyezett egykori iraki diktátor közölte, büszkén vállalja a felelősséget bármilyen, hagyományos vagy vegyi fegyverrel elkövetett Irán elleni támadásért, cáfolta azonban, hogy valaha is iraki polgárok, kurdok elleni támadásra adott volna parancsot.
A volt iraki diktátor azonban kétségbe vonta, hogy az iraki nép és az iraki polgárok - arabok vagy kurdok - elleni követett volna el bűncselekményeket.
A volt iraki elnököt és hat állítólagos bűntársát - mindnyájan magas tisztségeket töltöttek be a Szaddám-rezsimben - a nyolcvanas években végrehajtott, Anfal (Hadizsákmány) fedőnevű észak-iraki hadművelet során elkövetett bűntényekkel vádolják. Az ügyészség szerint közel 180 ezer ember vesztette életét a gáztámadásokban és a tömeges kivégzésekben, ami kimeríti a népirtás bűntettét. Az "Anfal-per" augusztus 21-én kezdődött, eddig több mint hetven szemtanú számolt be a bíróság előtt a gáztámadásokról, a leégett falvakról, az összefogdosott és megkínzott kurdokról.
Szaddám ügyvédjei azzal érvelnek, hogy az Anfal törvényes katonai hadművelet volt a kurd fegyveresek ellen, akik Irán pártját fogták a háborúban.