Rahimkulovék vagyonkoncentrációja.

1 perc

2006.10.24. 22:00

A 831 millió forintos saját tőkéjű, az Általános Értékforgalmi Bank Zrt.

A 831 millió forintos saját tőkéjű, az Általános Értékforgalmi Bank Zrt. (ÁÉB) elnök-vezérigazgatója és közvetve fő tulajdonosa, Megdet Rahimkulov családja által tulajdonolt Binimex Ingatlanhasznosító Kft. beolvadt Rahimkulovék másik vállalkozásába, a 21,1 milliárd forintos saját tőkéjű Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft.-be. A Binimexet az ÁÉB 1992-ben alapította a budapesti Markó utcai székházának kezelésére. Az épületet a bank 2003-ra kinőtte, akkor a budapesti VII. kerületi Városligeti fasorban lévő egykori Andrássy-palotába költözött. 2003 végén az ÁÉB lett a Binimex kizárólagos tulajdonosa, amely cégbe később két másik, az ingatlanbizniszben utazó vállalkozás beolvadt: 2004 végén a Ligdepo Kft., majd ez év márciusában az I.G.P.I. Reál Kft. Utóbbi régi Rahimkulov-érdekeltség, 1997 tavaszán például azon öt cég között volt, amelyek szívességet tettek az orosz Gazpromnak azzal, hogy tőkét emeltek a csődközeli helyzetbe került ÁÉB-ben, a bürokratikus orosz eljárások miatt ugyanis a Gazprom tőkeinjekciója akár egy évig is késlekedett volna.