Nagyot ugrott a turizmus devizabevétele
A turisztikai devizaforgalom egyenlegének statisztikai adatai csaknem 35 százalékos javulást mutatnak 2006 harmadik negyedévére vonatkozóan.
Turisták programon. Bevételnövelő tényező © Végel Dániel |
A turisztikai devizaforgalom egyenlegének statisztikai adatai csaknem 35 százalékos javulást mutatnak 2006 harmadik negyedévére vonatkozóan.
Turisták programon. Bevételnövelő tényező © Végel Dániel |
Mintegy 1,5 milliárd forint bevétel maradt el az idegenforgalomban a szeptemberi és októberi budapesti utcai zavargások miatt - közölte Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turizmusért felelős szakállamtitkára.
Rio de Janeiro brazíliai szövetségi állam kormányzója hétfőn kérte Luiz Inácio Lula da Silva elnököt, hogy a központi kormányzat vezényeljen katonákat a hasonnevű brazil nagyvárosban kialakult bandaháború leküzdésére.
A hazai lakosság belföldi turisztikai részvételét 2006 első háromnegyed évében szerény növekedés jellemezte, a szálláshelyi és az összes kiadás egyaránt nőtt, amit a kereskedelmi szálláshelyek belföldi forgalmának növekedése is jelzett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor kampánya a karácsonyi tűzszünetért kudarcot vallott, Putyin orosz elnök nemhogy nem hallgatott rá, de épp karácsonykor indított heves támadássorozatot ukrajnai célpontok ellen. 2024 Krónikája – Világ című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel, most a szomszédban zajló háborúéit.
A 71 éves korában halálos balesetben elhunyt spanyol Isak Andic Ermay vagyonát 4,5 milliárd dollárra becsülik, ennek alapján a Forbes listáján a világ 785. leggazdagabb milliárdosa. Spanyolországban az ötödik, míg Katalóniában az első helyen jegyzik.
Nem lehet sok jóra számítani a horvát államfőválasztás esélyesétől, és nem számíthat sok jóra Robert Fico szlovák kormányfő sem. Ahogy magyar kollégájának is csalódnia kell 2025-ben. Putyin bezzeg 25 év alatt mekkorát alkotott! Válogatásunk a világlapok írásaiból.
A magyar gazdaság 2025-ben növekedésnek indul, kérdés, mennyire tempósan. A keresetek átlagos vásárlóereje biztosan nő, a nyugdíjaké viszont majdnem az év egészében csökken, a forint értékállóságát pedig a jegybank új elnökének kellene megőriznie.
A megválasztott elnök éppen most bontja le azt a rendszert, amely biztonságot nyújt az országnak, és ennek minden amerikai meg fogja inni a levét – mutat rá Stephen Hanson, a Virginiai Állami Egyetem, illetve Jeffrey Kopfstein, a Kaliforniai Egyetem professzora.