Ismét pokolgépek Bagdad központjában

1 perc

2007.02.12. 12:43

Pokolgépek robbantak hétfőn Bagdad központjában két piac közelében, legkevesebb 76 ember halálát és 164 sérülését okozva - közölte az iraki védelmi minisztérium.

Először egy népszerű gyorsétterem közelében, Bagdad egyik szunniták és síiták által vegyesen lakott zsúfolt körzetében robbant pokolgép. Harminc perccel később két gépkocsiban robbantak pokolgépek a Sordzsa nevű nagybani piac, illetve vásárcsarnok közelében. A két autó egymástól alig száz méternyire robbant fel 15 perc különbséggel, az egyik az emeletes vásárcsarnok parkolójában. Egy épület leomlott a detonáció hatására, néhány raktár és számos közelben parkoló gépkocsi kigyulladt. Nyugati televíziók operatőrei égő embereket is láttak a helyszínen.

Pontosan egy évvel ezelőtt robbantottak fel - feltehetőleg szunnita szélsőségesek - egy fontos síita szentélyt Szamarrában. Kevéssel a baljós évforduló előtt Irak legfőbb síita vezetője, Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh felszólította híveit, hogy ne hajtsanak végre  bosszúakciókat az évfordulón. A szamarrai mecset elleni merénylet síita megtorlásokat váltott ki annak idején, majd a szunniták megbosszulták a síita megtorlást, amire a síiták újabb merényletekkel feleltek. Tízezrek vesztették életüket a felekezetek közti erőszak hullámában.

Az iraki belügyminisztérium egy magas beosztású tisztségviselője bejelentette: letartóztattak három gyanúsítottat a kettős merénylettel összefüggésben. A nyilatkozó hozzáfűzte, a lefogottak közül ketten "nem arab külföldiek".

Közben egy iraki katonai illetékes beszámolt arról, hogy iraki és amerikai katonák hétfő hajnalban rajtaütésben megöltek 12 lázadót, további 16-ot elfogtak a fővárostól északkeletre fekvő Baakúba körzetében. Az akcióban elesett az iraki hadsereg egy katonája. A megölt ellenállók közül kettőnél egyiptomi útlevelet találtak.

Az Irakban állomásozó amerikai haderő két katonája elvesztéséről számolt be hétfőn. Az egyik fegyveres harcban esett el, a másik balesetben vesztette életét.