Egyhangú igen a 4-es metróra
Pártállástól függetlenül támogatta a Bosnyák tér-Keleti pályaudvar közötti metrószakasz megépítését a zuglói képviselő-testület keddi ülésén.
A tájékoztatás szerint az elmúlt napokban több olyan feltételezés látott napvilágot, amely megkérdőjelezi a 4-es metró Bosnyák tér és a Keleti pályaudvar között épülő második szakaszának tervét, a képviselők pedig az egyhangú állásfoglalással azt kívánták jelezni, hogy pártállástól függetlenül támogatják a zuglói szakasz megépítését.
A polgármester szerint egész Zugló érdeke, hogy megépüljön a második szakasz, hiszen így a közel 110 ezres kerület végre csatlakozhat a főváros vérkeringésébe. Mint írják, előzetes becslések szerint a Bosnyák téri végállomás naponta több százezer utast vonzana a teljes észak-kelet pesti agglomerációból. Az eddigi tervek szerint Zuglóban négy megálló épülne az új metró-vonalon.
A polgármester szerint a metró megépítése nem önmagában álló egyszerű közlekedési beruházás, hanem egy olyan "modernizációs-motor", ami újabb fejlesztések sorozatát húzza maga után.