A Terminator is csapatkivonást sürget Irakból
Arnold Schwarzenegger kaliforniai republikánus kormányzó iraki csapatkivonási menetrend kijelölését sürgette hétfőn Washingtonban, amivel a vezető demokrata politikusok álláspontjára helyezkedett.
© www.aint-it-cool-news.com |
A filmsztárból politikussá lett Schwarzenegger - aki sok kérdésben vallott liberális nézetei révén tudott kormányzó maradni a Demokrata Párt bástyájának számító Kaliforniában - arra hívta fel a fővárosi politikusokat: az ellenségeskedés helyett próbáljanak meg együttműködni egymással. Washingtonnak tanulnia kellene Kalifornia példájából, mondta, meg kellene szüntetni a pártos politizálást.
"A politika a kompromisszumokról szól, arról, hogy egyszerre kell adni és kapni" - fogalmazott, és megdöbbenve állapította meg, hogy a republikánusok és demokraták között nincs eszmecsere a fővárosban. Schwarzenegger bírálta az iraki háborús tervet, de azt is, hogy a kongresszusban nem kötelező érvényű határozatot fogadtak el ennek elítéléséről. Szerinte egy ilyen állásfoglalás csak a feszültség szítására alkalmas.
A politikus a CBS televíziónak is nyilatkozott, azt mondta: Irak soha véget nem érő viszálykodásba süllyed, ha Washington nem szab határozott időrendet az amerikai csapatok hazahozatalára vonatkozóan. Arról nem szólt, hogy szerinte mikor kellene kivezényelni Irakból az ott állomásozó amerikai egységeket.
A kaliforniai kormányzó ezzel az álláspontjával szembehelyezkedett George Bush elnökkel és Dick Cheney alelnökkel, akiknek az az álláspontjuk, hogy a bagdadi operáció sikeréhez időre van szükség, nem lehet előre kivonási menetrendet kijelölni.