Julija Timosenko megvesztegetési kísérletekkel vádolja az ukrán kormányt
Megvesztegetési kísérletekkel vádolta meg Viktor Janukovics ukrajnai miniszterelnököt az ellenzék vezetője, Julija Timosenko.
URLguru |
Timosenko elmondta, az általa vezetett tömörülés (Julija Timosenko Tömbje/BJuT) képviselői arról számoltak be, hogy ötmillió dollárig terjedő összeget ajánlottak fel nekik, ha átállnak a kormányzati oldalra. "Senki nem tud ennek ellenállni. Ebben a törékeny demokráciában a korrupció nagyon komoly veszélyt jelent" - mondta Timosenko. Hozzátette, hogy május 27-én megtartják az előre hozott parlamenti választásokat, akár részt vesz azon a Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja, akár nem.
Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtökön is kitartott a parlament feloszlatására vonatkozó rendelete mellett, amelyről az alkotmánybíróság várhatóan másfél hónapon belül hoz döntést. Az államfő ugyanakkor jelezte, hogy hajlandó kompromisszumra a választások május 27-re kitűzött időpontját illetően. A Nyugat-barát elnök hétfőn oszlatta fel a törvényhozást, miután a múlt héten az őt támogató pártszövetség több parlamenti képviselőjét átcsábították az oroszbarát kormánykoalíciót alkotó erők padsoraiba.