Aggódik a NATO a CFE-szerződés orosz befagyasztása miatt
Aggódnak a NATO tagországai amiatt, hogy Oroszország bejelentette: befagyasztja az európai hagyományos erőket korlátozó (CFE) szerződés teljesítését, és nem tájékoztatja többé NATO-partnereit csapatmozgásairól - jelezte a szövetség egy illetékese csütörtök este brüsszeli sajtójelentések szerint.
A NATO-tagországok határozottan elutasítják a CFE végrehajtásának egyoldalú veszélybe sodrását - jelezte a szövetség illetékese, aki név nélkül nyilatkozott. Közlése szerint Jaap de Hoop Scheffer főtitkár a megbeszélésen azt hangoztatta, hogy további párbeszédre van szükség, az egyoldalú és végérvényes lépéseket pedig kerülni kell.
Moszkva elsősorban azt nehezményezi, hogy a balti államok, amelyek a CFE 1999-es módosítása után váltak NATO-taggá, még nem csatlakoztak a szerződéshez, fenntartva a NATO-jelenlét kiterjesztésének fenyegetését kőhajításnyira az orosz központi területektől. A NATO-tagok viszont a ratifikálást ahhoz kötik, hogy Oroszország vonja ki csapatait Moldovából és Grúziából.
Azt mindenesetre az orosz fél a NATO-találkozón állítólag világossá tette, hogy a hagyományos fegyverekre vonatkozó döntésének nincs köze az egyes közép-európai országokban is telepíteni tervezett amerikai rakétaelhárító rakétarendszerhez. Washington Csehországban és Lengyelországban szeretné kiépíteni az elvileg a Közel-Kelet irányát védeni hivatott rendszer egyes részeit, de Moszkva már azzal kapcsolatban is jelezte, hogy helyteleníti a tervet.