Fiatalkorú mobiltolvajokat vettek őrizetbe
Két fiatalkorú fiút vettek őrizetbe szerdán Kecskeméten, akik az elmúlt napokban a város különböző pontjain hat esetben mobiltelefont vettek el fiataloktól - közölte a rendőrség.
Két fiatalkorú fiút vettek őrizetbe szerdán Kecskeméten, akik az elmúlt napokban a város különböző pontjain hat esetben mobiltelefont vettek el fiataloktól - közölte a rendőrség.
Körözik azt a képtolvajt, aki társával még áprilisban ellopott egy idős hölgy lakásából három értékes alkotást; a képek közül a legértékesebb darab, Lotz Károly A zene allegóriája című festménye már megkerült, így azt visszaadták tulajdonosának - közölte Kovács László rendőr ezredes szerdán.
Megtérítette az OTP Banknak okozott kárt a Széna téri bankfiókból 460 ezer forintot ellopó volt rendőr kedden a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán.
Őrizetbe vett a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 32 éves budapesti férfit, aki a XI. kerületi Villányi útról ellopott egy személygépkocsit kedd délután.
Vegyük komolyabban azt a döntést, amit a vásárlásaink során hozunk, mert túlfogyasztásunkkal is befolyásoljuk, hogy fenntarthatóbb lesz-e a világ – mondja Tom Szaky. A magyar származású üzletember célja, hogy mindent újrahasznosíthatóvá tegyen.
Inkognitóban robbantotta ki a kegyelmi botrányt, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.
Pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanúja, pénzzel támogatott influencerek és kommentelők, az egykori fasiszta Vasgárda nézeteit népszerűsítő rádió – nagy erőkkel nyomoznak Calin Georgescu támogatói után.
Érezhetően tovább drágultak az élelmiszerek, sokaknak kell még szorosabbra húzni a nadrágszíjat, és ez nem kellemes érzés. Balázs Barbara újságíró és takarékos gasztroblogger könyve útmutató ahhoz, hogyan lehet a házikoszttal takarékoskodni, milyen a mértékletes konyha, és hogyan győzhetjük le a kisebbségi komplexusainkat, ha főzésről van szó. Mit érdemes megtartani a régi idők szokásaiból, és hogyan spóroljanak, akik speciális diétára szorulnak?
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.
Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter 2023-ban áthelyezte lakhelyét Oroszországba, ahol azóta, mondhatni, nem szenved hiányt semmiben. Szeretettel Bécsből sorozatunk cikke.