Sólyom Vereckére tart

2 perc

2007.07.10. 13:28

A magyar és az ukrán államfő találkozójukon egyaránt szorgalmazta új határátkelőhelyek létesítését a magyar-ukrán határon, és tárgyalni fognak a közös vámkezelés lehetőségéről is. Az elnökök átadták egymásnak az országukban a XX. század során elpusztult vagy fogva tartott személyek listáját.

Gyurcsánynál
A miniszterelnök is fogadta az ukrán elnököt, és megegyeztek, hogy Nyugat-Ukrajnában magyar fölgáztároló létesül. A találkozóról itt olvashat bővebben!
A két elnök megbeszélése után Sólyom László a múltat idézve kiemelte: a polgári átalakulás időszakában Magyarország határozottan támogatta az ukrán államiság helyreállítását. Hozzátette: Magyarország még a Szovjetunió felbomlása előtt elismerte a független Ukrajnát, és elsőként nyitott nagykövetséget Kijevben. A magyar államfő hangsúlyozta: Magyarország szomszédként kiemelt figyelmet fordít az Ukrajnában zajló folyamatokra. Stratégiai érdekünk Ukrajna gazdasági fejlődése. „Közösen szorgalmazzuk új határátkelőhelyek létesítését, a határátkelés meggyorsítását, és tárgyalni fogunk a közös vámkezelés lehetőségéről” – jelentette ki a magyar államfő.

A magyar köztársasági elnök elmondta: kérte az ukrán államfő támogatását ahhoz, hogy a 2008-ban életbe lépő ukrajnai egységes felvételi rendszerben biztosítsák a magyar iskolákban végzett tanulóknak, hogy magyar nyelven írhassák meg a felvételi teszteket. Sólyom László közölte: 2008 első negyedévében hivatalos látogatásra Ukrajnába utazik, ahol a Vereckei-szorosban ukrán kollégájával együtt avatnának fel egy magyar emlékművet.

Viktor Juscsenko azt emelte ki, hogy az utóbbi két évben a két ország közötti üzleti, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok rendkívül dinamikusan fejlődtek. Hozzátette: a Magyarország és Ukrajna közötti kereskedelemi áruforgalom meghaladja a kétmilliárd dollárt. Az ukrán államfő szintén elmondta: magyar kollégájával megállapodtak új határátkelőhelyek megnyitásáról. Ez azért is lényeges, mert most még meglehetősen feszült légkörben zajlik az átkelőkön a vámügyintézés.

Viktor Juscsenko köszönetet mondott Magyarországnak az itt élő ukrán kisebbség támogatásáért.

A plenáris tárgyalást követően Sólyom László köztárasági elnök és Viktor Juscsenko ukrán elnök nyilatkozatot írt alá, amelyben többek között az szerepel: "megállapodtunk az Ukrajna területén elesett magyar áldozatok, illetve Magyarország területén elesett ukrán áldozatok közös azonosításában, nyughelyük feltárásában, emlékül méltó megörökítésében".

A tárgyaláson jelen volt Göncz Kinga külügyminiszter és ukrán kollégája Arszenyij Jacenyuk külügyminiszter is.

A sajtónyilatkozat után az ukrán elnök átadta magyar kollégájának az Ukrajna területén elhunyt külföldi hadifoglyok és internáltak nyugvóhelyeit rögzítő, a titkosítás alól feloldott információs anyagokat, melynek révén lehetővé válik az elhunytak maradványainak exhumálása és azonosítása. Viktor Juscsenko átadta az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése során letartóztatott és Szovjet-Ukrajna börtöneibe elhurcolt magyar állampolgárok listáját is, amely mint mondta, közel háromezer nevet tartalmaz.

A magyar államfő Ukrajna elnökének a II. világháborúban Magyarország területén elhunyt és eltemetett szovjet (ukrán) katonaáldozatok négykötetes névjegyzékét adta át, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állított össze. A lista 48 ezer nevet tartalmaz, a sírhelyek és temetők feltüntetésével.

Viktor Juscsenko a magyar köztársasági elnök meghívására érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra. Az ukrán elnök kedden Parlamentben találkozik még Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével.