A Gripen-ügy felderítése? Felejtse el!
Nagy késéssel indult a Gripen-beszerzés kormányzati bizottsági vizsgálata, így a svéd harci gépek vásárlásának jogszerűségét ellenőrző testületnek szeptember közepéig alig pár hete maradt a munkára.
A kijáró ember: Alfons Mensdorff-Poully |
Tennivaló lenne elég: jó két hónappal ezelőtt látott napvilágot egy tényfeltárónak szánt svéd riport, mely szerint egy osztrák kijáróember, Alfons Mensdorff-Pouilly nyolcmillió dollárt kapott azért, hogy lezsírozta megbízója, a svéd hadiipari konszern számára – egyebek közt – a budapesti tendernyerést. A késlekedés okot adhat némi gyanúra. Főleg annak ismeretében, hogy a vadászrepülők megvásárlása és rendszerbeállítása tele van kétséges mozzanatokkal. Amelyekben politikailag mindkét nagypárt odakozmálhat. Így logikusan egyiküknek se érdeke a tisztánlátás. De mi azért próbáljunk napvilágot vinni az érintettek által szorgosan generált homályba.
Már az idővesztegetés kimagyarázásánál összeráncolhatja homlokát a rutinos újságolvasó. A bizottságot irányító Vadai Ágnes HM-államtitkár szerint „nehéz volt valóban független szakértőket találniuk a feladatra, valamint alapos nemzetbiztonsági vizsgálaton kellett átesniük a tagoknak”. A kifogáskereső mondat első feléről csak annyit: a Magyar Honvédség és szakintézményei formailag 1989-90 óta pártsemlegesen működnek. Amennyiben ez a gyakorlatban nincs így, és a minisztériumnak (majd két évtizeddel a rendszerváltás után) gondot okoz a háza táján politikafüggetlen embereket találni, az a jelenlegi kormány szegénységi bizonyítványa. Ami pedig a bizottság „titkosszolgálati akkreditálását” illeti, az, mint gátló tényező meglehetősen hihetetlennek tűnik. Mondjuk, például az egyik tagról, Kapusy Györgyről nehéz elképzelni, hogy – mivel a sereg haditechnikai csoportfőnöke volt, majd a NATO Fenntartási és Ellátási Szervezetének elnöki pozíciójából nyugdíjazták – olyannyira ismeretlen a nemzetbiztonság előtt, hogy idáig tartott átvilágítani. De valószínűleg a többeknek se ez a legelső „necces”, bizalmas természetű megbízása.
Amellett a fenti tényfeltárási kísérlet éle a Fideszre van kihegyezve. Hiszen azt vizslatják, „miért döntött az Orbán-kormány a svéd vadászrepülőgépek vásárlása mellett, amikor 2001-ben teljes szakmai egyetértés alakult ki abban, hogy amerikai repülők váltsák le a honvédség orosz gépeit.” Finoman szólva is élhetetlenségnek látszik egy kormánypárti politikustól a szűkös időkeret nagyvonalú kezelése olyan ügyben, ami elvileg csak a riválisainak fáj. Mert hogy tény, a légierő gépparkjának frissítéséről közbeszerzési eljárás hiányában döntött az Orbán-kabinet. Ráadásul úgy, hogy előtte Szabó János akkori honvédelmi miniszter győztesnek mondta ki az F-16-os opciót. Tehát volna mire fényt deríteni. Márpedig riválisaik kompromittálódásának leleplezésekor egyetlen politikusnál se jellemző a tétovázás. Hogy mégis ilyen csigalassan, fékezett habzással, tessék-lássék nyomozgatnak, annak oka lehet bizonyos MSZP-s körök ellendrukkersége is.
Ugyanis a Horn-kormány éppúgy pályáztatást elkerülve akart 24 Gripent beújítani, lezsírozott alkuval egyengetve a svéd hadióriás magyarországi útját. (Más kérdés, hogy ekkor a nyilvános tender kicselezése még nem sikerült.) S rögtön felvetődne a kérdés, vajon miért akarta – pártszínezetre való tekintet nélkül – az összes érintett kormány megúszni az átlátható repülőgép-vásárlást, helyette inkább zárt ajtóknál egymás tenyerébe csapni?
Emellett kétségtelen, hogy Medgyessyék, szerződődésmódosító döntése is – amellyel az utántölthetőség révén „fullextrássá” tették a Gripeneket – egy ilyen zsebkendőnyi alapterületű kisállam légvédelménél, mint honunk, felesleges pénzkidobásnak tűnik. Hacsak nem tervezünk légicsapást Bukarest vagy Pozsony ellen. Mely lehetőség ugyebár nem túl sanszos. (Arról nem is beszélve, hogy a meglehetősen szűkös repülési órakerettel bíró pilótáink nehezen tudnának jártasságra szert tenni a légi tankolásban.)
Könnyen elképzelhető hát, miszerint a belpolitikai frontvonal mindkét oldala inkább a felejtésben utazik. Nemigen számíthatunk arra, hogy a sok kudarcos (időnként bicskanyitogató, máskor röhejfakasztó) vizsgálóbizottságosdi után pont eme testület fog igazságot tenni.
Mellesleg hazánk védelme nézőpontjából szinte mindegy, Gripennel vagy F-16-tal járőröznek a pilóták. Igaz, egy fegyveres konfliktusban lévő (vagy arra készülő) országnál azon is sok múlhat, ha a vételre kínált repülők között akár csak párezreléknyi minőségdifferencia van. A háború megnyerése elsőrangú cél, így a vezetés – ha esze (s pénze) van – a legjobbat akarja. De nekünk rövid-és középtávon aligha kell háborútól félni. Mi nem akarunk rátámadni szomszédainkra, és bennünket sem tesz senki nyílt, reguláris agresszió célpontjává. Ha mégis, úgy nem az a maroknyi gépmadár, hanem a NATO kollektív védelmének mechanizmusa fogja elhárítani. Arra pedig, hogy üzembiztosan fel- és leszálljon, földre kényszerítsen (vagy lelőjön) egy, terroristák hatalmába került utasszállítót, netán kiűzzön légterünkből egy magányos betolakodót, a Gripen is megteszi. Lehet, hogy kicsivel rosszabb az F-16-osnál, de nem annyival.
„Repülő koporsókat” pedig az 1962-1987 között az NSZK légierejében 269 lezuhanást produkáló F-104 Starfighter botránya óta egy nívós hadicég sem engedhet meg önmagának. Pénzügyileg viszont – főleg egy büdzsé tekintetében olyannyira legatyásodott országnak, mint nekünk – aligha mindegy, kijöhettünk-e volna olcsóbban a súlyos tételt jelentő hadiszállításból. Csak félő, hogy ezt a szeptember 15-i jelentéstétel után éppúgy nem fogjuk tudni.
Papp László Tamás