Vizsgálat a Magyar Gárda zászlaját megáldó református lelkész ellen

1 perc

2007.08.30. 11:15

Vizsgálatot indított Csuka Tamás lelkész ügyében a Dunamelléki Református Egyházkerület.

Az egyházkerület püspöke, Szabó István a titkárságán keresztül annyit üzent, hogy a vizsgálat befejezéséig nem kíván nyilatkozni.

Az ügy előzménye, hogy szombaton az egyházak tudta nélkül áldotta meg a Magyar Gárda zászlaját egy katolikus, egy református és egy evangélikus lelkész.

Csuka Tamás református lelkész szerdai közleményében azt írta, hogy "a Magyar Gárda zászlóbontásával kapcsolatos - és nevem alatt megjelent - nyilatkozatok egy részéhez semmi közöm, a fennmaradó rész is rosszindulatú torzításokat tartalmaz".

Csuka Tamás a Magyar Gárda zászlajának megáldásakor azt mondta: "Isten áldása kísérje mindazokat, akik felsorakoznak e zászlók alatt". (...) "Az én imádságom az, hogy ezek a zászlók jelentsenek félelmet mindazok számára, akik akár anyagilag, szellemileg vagy fizikailag a kisujjukat is megmozdítják Magyarország ellen".