Kínos baki a Magyar Nemzetben

1 perc

2007.09.18. 13:33

A Café reklámügynökség három év után újra állami ünnepséget szervez. De csak a Magyar Nemzet mai száma szerint.

225 millió forintot nyert az október 23-i ünnepségsorozat megszervezésére a Café Reklám Kft., amelynek korábban tulajdonosai között ott volt az MSZP-hez sok szállal köthetõ Wallis Rt., illetve a Kóka János gazdasági miniszter és Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter nevével fémjelzett Webigen Rt. – írja a Magyar Nemzet keddi száma. A cikk szerint offshore cég szervezi az ünnepségsorozatot.

A lap munkatársának azonban elkerülte a figyelmét, hogy az említett közbeszerzési eljárás eredményét három évvel ezelőtt, 2004. szeptember 27-én hirdették ki.

A Café azóta nem nyert közbeszerzési eljárást a Miniszterelnöki Hivataltól.

A MN által említett két cég, illetve az azok érdekeltségeibe tartozó vállalkozások vezetői között ugyan felbukkan Kóka és Bajnai is (mint ahogyan Gansperger Gyula is), de a cégbírósági adatok szerint Webigen 2001-ben, a Wallis pedig két éve megvált a Café-tulajdonrészétől.

A hír - úgy tudjuk - a HírTv online-on is megjelent, de onnan, csakúgy, mint a Magyar Nemzet weboldaláról, már eltávolították.