Pénteken startol a Fidesz-KDNP aláírásgyűjtése
A Fidesz és a KDNP átvette a választási irodától az aláírásgyűjtő kérdőíveket. A törvény által biztosított négy hónap helyett a pártok két nap alatt összegyűjtenék a 200 ezer aláírást.
Tarlós István az átvételt igazoló elismervény aláírása után elmondta, hogy az ívek sokszorosítását és kiküldését követően, pénteken délután kezdődik a kérdésenként szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtése. Bár erre a törvény szerint négy hónapja lenne a Fidesznek és a KDNP-nek, Orbán Viktor Fidesz-elnök keddi közlése szerint a két párt 48 óra alatt képes lesz az aláírások összegyűjtésére, így vasárnap délután befejeződhet a gyűjtés.
Tarlós István nem zárta ki, hogy a Fidesz október 23-i nagygyűlésén, a népszavazási kezdeményezés egyéves évfordulóján jelentik majd be, hogy összegyűjtötték a szükséges aláírásokat. "Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget" - fogalmazott. Feltehetőleg az ünnep utáni első munkanapon, vagyis már jövő szerdán beadják az összegyűjtött aláírásokat az OVI-nak. Kérdésre válaszolva Tarlós István megerősítette, hogy utcai standokon és a házról-házra járás technikájával is gyűjtenek majd aláírásokat.
Nyitrai Zsolt, arra a kérdésre, hogy bármilyen névjegyzéket, vagy szimpatizánsi adatbázist használnak-e majd ehhez, azt mondta: véletlenszerűen keresik majd meg az embereket, de szerinte nem is nagyon kell keresgélni azokat, akik aláírnák az íveket. Várhatóan több ezer aktivista gyűjti majd az aláírásokat, de Nyitrai Zsolt elmondása szerint mindenki segítségét szívesen fogadják, és mind a jobb-, mind a baloldali érzelműek aláírására számítanak. Kijelentette: egészen biztos, hogy összegyűjtik az aláírásokat 48 óra alatt.
Rytkó Emília a népszavazás szabályairól szólva elmondta: az összegyűjtött aláírások beadása után az OVI-nak 45 napja van, hogy ellenőrizze a gyűjtőíveket, majd az eredményről beszámol az Országos Választási Bizottságnak, amely pedig az Országgyűlés elnökét tájékoztatja, amennyiben megvan a szükséges számú aláírás. Az Országgyűlés elnöke ezt a soron következő ülésnapon bejelenti, és ezt követően a parlamentnek 15 napja van arra, hogy elrendelje a népszavazást. Ezt a döntést még meg lehet támadni jogorvoslati kérelemmel, majd ennek lezárta után a köztársasági elnök jogosult a népszavazás napját kitűzni a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat közzétételét követő, illetve jogorvoslat esetén, az ennek elbírálását követő 90 napon belüli időpontra - ismertette Rytkó Emília.