Lugovoj szerint ő a nukleáris terrorizmus áldozata
Andrej Lugovoj orosz üzletember csütörtökön Moszkvába kijelentette: ő és családja nukleáris terrorizmus áldozatává vált Londonban egy évvel ezelőtt.
Lugovoj, akit azzal vádolnak Nagy-Britanniában, hogy Londonban polóniummal megölte Alekszandr Litvinyenko volt titkosszolgálati tisztet, sajtóértekezletén nem részletezte, hogy mit ért állításán, s hangsúlyozta: csak arra akart újra rámutatni, hogy semmi köze nincs a gyilkossághoz, Litvinyenkót azok ölték meg, akik őt is veszélyeztették.
Elmondta, éppen egy évvel ezelőtt ő, családtagjai és barátai nukleáris terrorizmus áldozatává váltak. Barátja, Dmitrij Kovtun, szintén vállalkozó, azt is elmondta: sugárfertőzést kapott - szervezetében polóniumot találtak - és gyógykezelésen esett át.
Lugovoj a Litvinyenko-ügyben Nagy-Britanniában folytatott nyomozás adatait ellentmondásosnak nevezte. Úgy vélte, hogy azok mögött a publikációk mögött, amelyek az orosz félt és személy szerint őt azzal vádolják, hogy nem hajlandó együttműködni a brit hatóságokkal, olyan erők állnak, akiknek érdeke az orosz-brit viszony romlása.
Ebben az összefüggésben meg is nevezte Borisz Brerezovszkij Londonban élő orosz milliárdost, és elmondta: ha valami történik vele, az csakis Berezovszkijnak válik hasznára, de ezt sem magyarázta meg. Elismerte azonban, hogy nem fenyegették meg sem őt, sem családtagjait.
"De én nagyon jól ismerem Berezovszkij csavaros észjárását. Annál is inkább, mert nyáron ő figyelmeztetett, hogy veszély fenyeget az orosz titkosszolgálat részéről, és így tovább" - mondta. "Egyébként mindenki, aki valaha bekerült Berezovszkij legközelebbi körébe, vagy meghalt, vagy személyiségként megsemmisítették" - tette hozzá.
Ugyanakkor kijelentette, abból, hogy a brit sajtó hírül adta, hogy Litvinyenko a brit titkosszolgálatnak is dolgozott, arra lehet következtetni, hogy "a brit társadalomban akadnak még olyanok, akik az Oroszországgal fenntartott normális kapcsolatok mellett vannak, s ezek azok, akik sorban állnak azért, hogy Oroszországban befektethessék a pénzüket, s ne 5-7, hanem 20-30-100 százalékos jövedelemre tegyenek szert".
Végül egy kérdésre válaszolva elmondta: szerinte Vlagyimir Zsirinovszkij liberális-demokrata pártja 15 százalék körüli eredményt ér el az állami dumába szóló december 2-i választásokon. Lugovoj a szélsőségesen nacionalista párt listájának második helyén indul a választásokon, de a közvélemény-kutatók szerint kétséges, hogy a párt át tudja-e ugrani a 7 százalékos bejutási küszöböt.