Lugovoj: a britek Litvinyenko gyilkosai

2 perc

2007.05.31. 10:36

A britek ölték meg tavaly novemberben Alekszandr Litvinyenkót, a szovjet majd orosz titkosszolgálatok Londonba menekült egykori tisztjét. Legalábbis ezt állította csütörtökön Moszkvában Andrej Lugovoj, akit Nagy-Britannia hivatalosan is megvádolt a gyilkosság elkövetésével, s akit Moszkva – az alkotmányra hivatkozva - nem hajlandó kiadni Londonnak.

Hirtelen mindenről tud Andrej Lugovoj, aki az utóbbi hónapokban leginkább olyan egyszerű üzletemberként igyekezett feltüntetni magát, akinek semmi köze sincs a polóniummal megmérgezett Alekszandr Litvinyenko halálához.

Az eddig hallgató Lugovoj – akiről azonban eddig is tudni lehetett, hogy régebben az orosz titkosszolgálat, az FSZB ügynöke volt – nagy hírveréssel beharangozott moszkvai sajtótájékoztatóján közölte: Litvinyenko az angol titkosszolgálatok ügynöke volt, ahogy a britek beszervezték a 2000-ben Londonba menekült orosz oligarchát, Borisz Berezovszkijt is. Lugovoj szerint Berezovszkij már akkor a briteknek dolgozott, amikor az orosz biztonsági tanács titkára volt, s mivel fontos dokumentumokat adott át Londonnak, Nagy-Britannia kérdezősködés nélkül megadta neki a brit állampolgárságot.

Lugovoj arról is beszámolt, hogy a britek azért ölték meg Litvinyenkót, mert az kevesellte a gazdáitól kapott pénzösszeget, s emellett meglehetősen nyíltan beszélt az angol titkosszolgálatokhoz fűződő kapcsolatairől. A Londonban gyilkossággal vádolt Lugovojnak immár arra is megvan a válasza, hogy miért sugárzott minden, amihez csak hozzáért a brit fővárosban.

„A britek szándékosan megjelöltek engem a polóniummal, rám akarták hárítani a gyanút” – magyarázta, majd hozzátette: azért nem hajlandó Angliába utazni és bíróság elé állni, mert az angol bíróságok, - hogy védjék a mundér becsületét – mindenképpen bűnösnek találnák őt. Lugovoj egyébként arról is beszámolt, hogy a brit titkosszolgálat őt is be akarta szervezni, s az lett volna a feladata, hogy kompromittáló adatokat gyűjtsön Vlagyimir Putyin orosz államfőről és családjáról.

A moszkvai brit nagykövetség csütörtökön közleményben reagált Lugovoj  állításaira, s hangsúlyozta: London nem titkosszolgálati játszmának, hanem rendkívül súlyos bűncselekménynek tekinti Litvinyenko halálát, s elvárja, hogy Moszkva konstruktívan együttműködjön  nagy-Britanniával és kiadja Angliának Lugovojt.

Bár Lugovoj igyekezett mindenre válaszolni, maradtak tisztázatlan részletek is. A sajtótájékoztatón ugyancsak jelenlévő, és ugyancsak egykori FSZB-ügynök, Dmitrij Kovtun – akit nem hivatalos rendőrségi források azzal vádolnak, hogy ő szállította Nagy-Britanniába a mérgezéshez használt polóniumot – nem tudta megmagyarázni, hogyan kerülhetett még októberben hamburgi lakásába máig sugárzó polónium.

Német András, Moszkva