Óvatosságra intenek Irán kapcsán az amerikai lapok
Óvatosságra intenek az iráni atomprogrammal kapcsolatban vezető amerikai lapok arra figyelmeztetve, hogy Teheránnak még lehetnek titkolt szándékai.
Iráni tudósok ma is azon fáradoznak, hogy megszerezzék azt az ismeretanyagot, amely a nukleáris fegyverek előállításához szükséges - olvasható a The New York Times szerdai szerkesztőségi cikkében. A The Washington Post kiemelte: Irán nem hagyott fel az atombomba előállításához elengedhetetlen urándúsítással, és 2009 és 2015 között szert tehet az atomfegyverhez szükséges mennyiségű hasadóanyagra.
A New York-i újság megállapítja: jó hír, hogy Irán 2003-ban leállította titkos atomfegyver-programját. Ez azt jelenti, Bush elnöknek már semmilyen alapja nem lehet arra, hogy háborút indítson a perzsa állam ellen. A rossz hír azonban az: "nagy biztonsággal kijelenthető", Iránnak valóban volt ilyen programja, és csak azután hagyott fel vele, miután rajtakapták és nemzetközi büntetőintézkedéseket helyeztek kilátásba ellene.
A friss amerikai hírszerző jelentés miatt most már sajnos nehezebb lesz rábírni Iránt arra, hogy leállítsa nukleáris
hasadóanyag-programját és működjön együtt a nemzetközi ellenőrökkel. Nem zárható ki ugyanis, hogy Teherán vissza akar térni a titkos fegyverprogramhoz.
A The Washington Post szerkesztőségi állásfoglalásában szintén hangsúlyozza: Washingtonnak nem szabad katonai lépésekhez folyamodnia Iránnal szemben, amely a diplomáciai nyomásra hagyott fel az atomfegyver-fejlesztéssel. Az újság ugyanakkor rámutat: Oroszország, Kína és az Európai Unió némely tagja - amely ellenzi a Teherán elleni szankciókat és nyomásgyakorlást - elfeledkezik arról, hogy Irán hatalmas beruházásokat hajtott végre urándúsító programjának felfuttatására. Iránnak a dúsított urán felhasználására nincs törvényes programja, és az bizonyos, hogy Teherán nyitva tartja az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségét - írta a lap.
A The Wall Street Journal epésen utalt arra: nem tudni, mennyire lehet hinni az amerikai hírszerzésnek, amely ellentmond két évvel korábbi önmagának. A felderítés akkor ugyanolyan "nagy hitelességgel" állította, hogy Irán titkos programot folytat, mint ahogy most felfedte, 2003 óta nincs ilyen programja. A New York-i konzervatív lap úgy látja: az amerikai hírszerzés újabb fiaskójára derült fény. Korábban alábecsülték Szaddám Huszein volt iraki diktátor nukleáris törekvéseit, aztán túlbecsülték. Most pedig 180 fokos fordulatot tettek Irán ügyében, amelynek így még könnyebb dolga lesz, hogy előállítsa saját atombombáját.