Merényletben végeztek Benazir Bhuttóval

3 perc

2007.12.27. 13:16

Merénylet következtében életét vesztette csütörtökön Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető, volt kormányfő egy Ravalpindiben tartott választási gyűlésen - erősítette meg a Dawn News pakisztáni magántelevízió ilyen értelmű jelentését a pakisztáni belügyminisztérium szóvivője.

Bhutto beszédet mondott több ezer híve előtt pártja, a Pakisztáni Néppárt választási gyűlésén az Iszlámábádhoz közeli városban. Kevéssel beszédének elhangzása után egy öngyilkos merénylő robbanószerkezetet hozott működésbe a gyűlés helyszínén. Egy helyi rendőrtiszt azt mondta rögtön a detonáció után nyugati tudósítóknak, hogy  Bhutto már eltávozott a helyszínről, mire a robbanás történt. Kevéssel később azonban több pakisztáni televízió jelentette, hogy a politikus asszony életét vesztette a robbanás következtében. Az iszlámábádi belügyminisztérium hamarosan megerősítette a tévéjelentéseket. A Pakisztáni Néppárt több más vezetője is megsérült a robbanásban, köztük Sherry Rehman, a párt szóvivője. A legújabb jelentések szerint legalább harminc holttest maradt a gyűlés helyszínén a detonáció után.

© AP

Az első jelentések szerint Bhutto a robbanás következtében vesztette életét, de pártjának biztonsági tanácsadója utóbb azt mondta, hogy az ismeretlen merénylő nyakon és mellbe lőtte a politikus asszonyt, amikor az gépkocsiba akart szállni, hogy távozzék a gyűlés helyszínéről. Ez utóbbi beszámoló szerint a merénylő a Bhuttóra leadott lövések után hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet.

A Dawn News pakisztáni hírtelevízió utóbb újabb verziót közölt a csütörtöki politikai gyilkosság részleteiről. A magántévé úgy értesült: a rendőri nyomozás megállapította, hogy két merénylő hajtotta végre a merényletet, motorkerékpáron közelítve meg a Bhuttót szállító gépkocsit, és legalább öt lövést adva le géppisztolyból az ellenzéki vezetőre. Másodpercekkel később a két merénylő felrobbantotta magát. A mentők viszonylag későn mentek oda Bhuttóhoz a merénylet után, mert újabb robbanásoktól tartottak - hangzott el a Dawn News adásában.

A pakisztáni kormány által közölt hivatalos adatok szerint Bhuttón kívül tizenhat személy vesztette életét a ravalpindi öngyilkos merényletben, és további 56 sérült meg. (Korábbi hírügynökségi és televíziós jelentésekben harminc halálos áldozatról volt szó.) A belügyminisztérium hivatalos közleménye szerint lőfegyver okozta nyaksérülés idézte elő Benazir Bhutto halálát.

A Pakisztáni Néppárt vezetője tíz héttel ezelőtt, október 18-án tért vissza emigrációjából. Alig néhány órával azután, hogy hazai földre lépett, már megkíséreltek ellene egy merényletet. Öngyilkos merénylő robbantásos támadást hajtott végre Karacsiban az ellenzéki vezetőt és kíséretét szállító gépkocsioszlop ellen a hazatérőt ünneplő tömegben. 140 ember életét oltotta ki az a merénylet, de Bhutto akkor sértetlen maradt.

A karizmatikus politikus asszony meghatározó szerepet játszott az utóbbi évtizedek pakisztáni belpolitikájában, kétszer volt kormányfő is. Ellenfelei gyakran illették korrupciós vádakkal, de népszerűsége mit sem csökkent. 54 éves volt.

Musarraf elnök összehívta a kormányt

A Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető életét kioltó ravalpindi merénylet után rendkívüli tanácskozásra hívta össze kormányát és a hadsereg vezetőit csütörtökön Pervez Musarraf pakisztáni elnök, majd a tanácskozás után felszólította az ország lakosságát: őrizze meg nyugalmát, hogy "meghiúsíthatók legyenek a terroristák ördögi tervei".

Egyes pakisztáni televíziós jelentések szerint szórványosan máris voltak erőszakos tiltakozó akciók, miután nyilvánosságra jutott a Pakisztáni Néppárt vezetőjének halálhíre. Az ország déli részén fekvő Dzsakobábádban felgyújtották a törvényszék épületét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közben úgy döntött: rendkívüli ülést tart csütörtökön, hogy megvitassa a Bhutto életét kioltó merénylet nyomán kialakult pakisztáni helyzetet. 

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Brüsszelben kiadott nyilatkozatában éles szavakkal ítélte el Benazir Bhutto meggyilkolását. Az EU legfőbb végrehajtó szervének a vezetője a merényletet "a demokrácia és Pakisztán elleni támadásnak" minősítette. Reményének adott hangot, hogy Pakisztán mindennek ellenére továbbra is a demokrácia felé visszavezető úton marad.