Nagy falat
A 11,1 százalékos növekedéssel robogó kínai gazdaság áldásaiból mindenki, még az Európai Unió erős gazdaságai is...
A 11,1 százalékos növekedéssel robogó kínai gazdaság áldásaiból mindenki, még az Európai Unió erős gazdaságai is szeretnének részesülni. Mint a minap Kína-konferenciát rendező alapítvány, a Demos Magyarország tanulmányából kitetszik, a német állam évente 600-800 millió euróval támogatja a cégek kínai befektetéseit, Spanyolország 2005 és 2007 között 690 millió eurót költ arra, hogy a hispániai termékek piacra leljenek Kínában, Írország pedig 2009-re már ötezer kínait invitál saját felsőoktatásába. A magyar kormány egyik területen sem jeleskedik, támogatási politikája egyelőre abban merül ki, hogy a 2010-es sanghaji világkiállításra 3,3 milliárd forintot, vagyis alig 13 millió euró támogatást szavazott meg. Budapest még azoknak a kínai diákoknak is nehezen ad vízumot, akik a Zeneakadémián óhajtanak tanulni, a külkereskedelmi főiskolán pedig jó ha kétévente öt embert felvesznek kínai szakra - summázta a HVG-nek Tálas Barna sinológus.
Az utóbbi években hatalmas építőipari kapacitást felhalmozó Kína olyan közúti és vasúti összeköttetést fontolgat Európa felé, amely a közép-ázsiai országokon haladna keresztül, és függetleníthető lenne Oroszországtól - vet fel egy új szempontot Polonyi Péter Kína-szakértő. Ennek az ázsiai szállítási útvonalnak lehetne a célállomása Magyarország, ehhez azonban Záhony infrastruktúráját fogadóképessé kell tenni. A logisztikai elosztóhely szerepére ráhajtott Görögország és a Kínával évtizedek óta bensőséges kapcsolatokat ápoló Bukarest is, ahol már épül a 12 toronyházat magában foglaló kínai negyed, a China Town.
Logisztikai bázis kialakításán Hongkongban is dolgoznak magyarok: az információtechnológiával foglalkozó, részben holland tulajdonú E-Group képviseletében Kuthy Antal ősz óta tevékenykedik a kínai áruforgalom egyharmadát lebonyolító városban, áprilistól pedig már a gazdasági tárca megbízottjaként is reprezentálja Magyarországot. Célja, hogy az onnan induló évi 43 millió konténer árunak legalább egy része a Magyarországon kialakítandó EU Smart Porton keresztül jusson el az európai célpontokba. Első lépésként megalakították a Hungarian-Hong Kong Innovative Business Councilt, amelynek tagja például az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Biotechnológiai Szövetség, és támogató partnere az Ahead Asia Kht. A közhasznú társaság tagjai között van a Meditcom Kft., amelyben miniszteri kinevezéséig Kóka János gazdasági miniszter is tulajdonos volt. 2004 októberéig ő töltötte be az IVSZ elnöki tisztét is.