Több mint tízmillió eurót keresett az RMDSZ vezetője
Furcsa adásvételi szerződésre derül ki Verestóy Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének most nyilvánosságra hozott, frissített vagyonbevallásából.
Furcsa adásvételi szerződésre derül ki Verestóy Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének most nyilvánosságra hozott, frissített vagyonbevallásából.
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP) választáson első helyen...
Hajszálon múlhat, hogy a romániai magyarságnak lesz-e vagy sem európai parlamenti képviselete – állítják megfigyelők.
A demokraták, a szociáldemokraták és a liberálisok vezetnek a romániai EP-választásokon az exit-poll szerint. Ugyanezen felmérések szerint az RMDSZ és Tőkés egyaránt átlépte a bejutási küszöböt. A választással egyidőben rendezett népszavazás azonban érvénytelen maradt.
Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.
Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.
1859-ben olyan erős napkitörés történt, hogy a Napból kiáramló részecskék miatt kigyulladtak az akkor elterjedőben lévő távíróberendezések. Emiatt sokan úgy vélik, egy hasonló esemény ma, amikor a technológia jóval nagyobb mértékben átszőtte a mindennapokat, valóságos összeomlást váltana ki a társadalom mindennapi működésében. A kockázat nem nulla, de azért van mivel hűteni a kedélyeket.
Rövidebb képzési idővel, de egyre inkább felértékelődik a munkaerőpiacon a közgazdászok mesterképzése, ami a korábbi időszakra nem volt jellemző. A jövő pedig az interdiszciplináris tudományoké és az adatelemzésé – mondja a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, Veresné Somosi Mariann.
Hatalmas sikerrel zajlik Lázár János építési és közlekedési minisztersége. Mind a kettőben nagyon jó, mindent nagyon jól megold, állapítja meg Ceglédi Zoltán, aki néhány példát gyűjtött csokorba, hogy bemutassa a lázári diadalmenetet. Szóba kerül a 21-es főút zenélő szakasza, amit be kellett fásítani, mert zavarja az ottlakókat, ám a végeredményt látva nem lehet teljes a lőrinciek öröme. Hallhatjuk, hogyan halad át a Szegedre tervezett harmadik Tisza-híd nyomvonala az egyetem hőközpontján és további épületeken. És persze nem maradhat ki a bombasláger, a MÁV működése.
A Revolut, a Wise vagy a Taxify mindegyike a balti országokhoz köthető startupként indult és vált milliárdokat termelő nagyvállalkozássá. Mitől ilyen jók ebben a baltiak?