Főnökük irányításával loptak gázolajat Balatonbogláron

1 perc

2008.02.13. 11:10

Tetemes mennyiségű gázolajat lopott el egy ötfős munkahelyi társaság úgy, hogy saját főnökük irányította őket - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bíró Gábor tájékoztatása szerint az építkezésen gépkezelőként dolgozó négy férfi és művezető társuk nem először lopott gázolajat munkahelyéről, a balatonboglári építkezés telephelyéről, ám legutóbbi akciójukon lebuktak.

Kedden a szokott módon ismét meg akarták csapolni a telepen leállított gépeket. Ezúttal 500 liter gázolajat akartak leszívni a járművek tankjaiból, a fonyódi rendőrök azonban tetten érték őket.

Mint kiderült, a jól összeszokott csapat eddig 1500 liter gázolajjal károsította meg a céget.  Ahogy korábban, most is a művezető vitte volna ki a telepről a tartályokba töltött gázolajat. Az ügyben lopás vétség miatt indult eljárás.