Négyszeresére nőtt 1996 óta Románia hazai összterméke
Románia hazai összterméke több mint négyszeresére nőtt az 1996-os szinthez képest, ugyanakkor tavaly év végén az egy főre jutó GDP továbbra is mélyen az Európai Unió átlaga alatt maradt.
Románia hazai összterméke tavaly 404,709 milliárd lej (28,65 billió forint) volt, ez a román sajtóban megjelent kalkulációk szerint tavalyi átlagárfolyamon 121,3 milliárd eurónak felelt volna meg. 1996-ban a GDP csak 28,2 milliárd euró volt. Ennek az ütemnek megfelelően nőtt a nettó átlagfizetés is, amely az 1996-ban regisztrált 83 euróról tavaly 313 eurónak megfelelő összegre emelkedett, írta a lap. Ugyanakkor az egy főre jutó GDP Romániában csak 5720 euró, az EU-átlag pedig eléri a 25 ezer eurót.
A Ziarul Financiar című lap elemzése szerint a román gazdaság szerkezete is alaposan átalakult az elmúlt bő évtizedben, ugyanis csökkent a mezőgazdaság és az ipar jelentősége, és teret nyert az építőipar és a szolgáltatás.