Sólyom-Gyurcsány eszmecsere a válságról
Sólyom László köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a szocialista párt elnökével; a téma a kialakult koalíciós válság volt. A találkozó után sem az államfő, sem a kormányfő nem nyilatkozott a sajtónak.
Az államfő elsőként Gyurcsány Ferenccel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke követi szerdán délután. Sólyom László a tervek szerint pénteken fogadja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, majd Dávid Ibolyát, az MDF vezetőjét. A sort Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja hétfőn.
Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni - fogalmazott hétfőn az államfő, a népszavazás eredményére célozva. Hozzátette: a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.
Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra. "A klasszikust idézve: a puding próbája az evés" - tette hozzá. A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a miniszterek felmentése és kinevezése. Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell, hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - hangsúlyozta hétfőn a köztársasági elnök. Mint mondta, az államfőnek ekkor kell kiírnia új választásokat és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.