Nyírkátán demonstrál a Magyar Gárda

1 perc

2008.04.12. 12:55

Délután két órától tart figyelemfelkeltő demonstrációt Nyírkátán a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg, de mivel ugyanott a helyiek is ellendemonstrációt szerveztek, a településre jelentős számú rendőrt is irányítottak - értesült a HavariaPress.

A gárdisták az egy kilométeres, bejelentett vonulásos tüntetéssel a vidéki lakosságot fenyegető közbiztonsági problémákra kívánják felhívni a figyelmet. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője válaszul arra kérte a településen élő romákat, hogy menjenek el a felvonulásra, amihez a környező falvakból is többen csatlakozhatnak.

A demonstráció előzménye az, hogy kedden délután több tucatnyi helybéli támadott rá egy autó két utasára, akiket kis híján meglincseltek, mert egy három éves kisfiú féktávolságon belül a vétlen jármű elé futott. A balesetben a szülei által őrizetlenül hagyott gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, a szülők és hozzátartozók mégis az autóst tették felelőssé a történtekért: odarohantak a kocsihoz, betörték a szélvédőjét, és megverték a vezetőt, illetve utasát. A verekedők ellen, akik már beismerő vallomást tettek, csoportos garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indítottak eljárást.