Kóka: elképzelhetetlennek a koalícióban az MSZP-vel

1 perc

2008.04.12. 12:27

Kóka János elképzelhetetlennek tartja, hogy a párt április 27-i küldöttgyűlése úgy dönt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ennek a kormánykoalíciónak a tagja maradjon - a liberális politikus erről szombati, fővárosi sajtótájékoztatóján beszélt egy újságírói kérdésre válaszolva.

A pártelnök hozzátette, hogy az SZDSZ nehéz és felelős döntést hozott, mert azzal, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált a reformok mögül, a liberálisok mozgásterét lényegében nullára szűkítette le a koalíción belül.

Kijelentette, hogy nem folytatnak kétoldalú tárgyalásokat az MSZP-vel, de szívesen fogadják a szocialisták javaslatait, amelyeket abban az esetben, ha azok az ország megerősödését eredményezik, támogatni is fognak.