hvg360 loader

Pályázati hibalehetőségek uniós es hazai támogatásoknál

1 perc

2008.10.08. 09:06

Mire kell ügyelni, ha magyar támogatásra pályázunk, és hol szúrják el a legtöbben az uniós beadványok kitöltését? Egy pályázó tapasztalatai.

Pályázatblog
További buktatók és tippek támogatás elnyeréséhez itt!
A Pályázatblog rendszeres olvasói emlékezhetnek rá, hogy a korábbi kudarcélmény nem tántorította el a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelt, illetve a Szaktudás Kiadói Házat a pályázástól. Ahogy azon ominózus eset előtt, úgy utána is folyamatosan szeretnék kihasználni a források adta lehetőségeket. Most éppen négy új pályázati anyaguk van különböző fázisban a „rendszerben”.

Az egyikről már beszámoltunk, ez a régi téma folytatása, amely ismét várakozási szakaszban van. Másik kettő azért érdekes, mert most nem uniós társfinanszírozású, hanem hazai forrásból támogatott pályázatokon is részt vesznek. A KKC oktatási pályázatán „csak” közreműködő partnerként, a roma pályázaton fő pályázóként – így nyílt egy kis rálátásuk a két (uniós és hazai) pályázati rendszer közti különbségre.

Egyelőre úgy tűnik, hogy lényeges eltérés a kitöltőprogramban és a csatolandó egyéb dokumentumok mennyiségében rejlik. Hazai kiírásoknál az automatizált adatlap helyett word alapú dokumentumokat kell töltögetni, amelyekben több a hibalehetőség, de kevesebb a szabad fogalmazás, nem kell regényes megvalósíthatósági tanulmányokat írni. Inkább tényszerű adatokat kérdeznek, ezekhez viszont sok egyéb papírt is csatolni kell.

Kapcsolódó cikkek

Holnap jár le a klaszteres pályázat beadási határideje

2008.09.29. 10:211 perc

Az augusztus végén történt módosításnak köszönhetően végül egy hónappal tovább, szeptember 30-ig lehet jelentkezni a klaszteres pályázatra a Dél-Alföldön. A Dél-Alföldi Operatív Program keretösszege 590 millió forint, 10-40 milliós egységenként pályázható, de akár 80 százalékos is lehet a támogatás aránya. Egy héttel a határidő lejárta előtt 5 pályázat volt érkeztetve, összesen 87 milliós forrásigénnyel.

Támogatás vállalkozóknak a japán piacra jutáshoz

2008.09.29. 15:251 perc

Az EU Gateway programja június óta szakmai tanácsadással segíti azokat az európai vállalatokat, amelyek a japán, illetve dél-koreai piac felé szeretnének nyitni és lehetőséget kínál a célpiacokon egyhetes üzleti eseményeken való részvételre - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Rendszerváltás 35 – Belarusz, az ország, amely alól kidőlt a Szovjetunió

történelem
2024.12.16. 18:3016 perc

A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.

Le Figaro: Orbán Viktor rossz passzban van politikailag

lapszemle
2024.12.26. 08:003 perc

Már csak a kormányközeli kutatók mérik a Fideszt előbbre, mint a Tiszát. A francia lap szerint bajban lehet a miniszterelnök.

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

belpolitika
2025.01.06. 05:308 perc

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

világ
2025.01.11. 14:307 perc

Öt éve bukkant fel Vuhanban a koronavírus, amely példátlan pandémiát okozott, átformálta az életmódunkat, de az eredetéről még mindig folyik a politikai töltetű vita, miközben új vírus ijesztget Kínából.

Süddeutsche Zeitung: Robert Fico moszkvai útjával világossá tette, melyik oldalon áll

lapszemle
2024.12.24. 09:0011 perc

A Süddeutsche mellett a FAZ és a Neue Zürcher Zeitung is foglalkozik a Fico-Putyin-találkozóval. Trump megválasztása után Európának költenie kell a saját biztonságára, írja Joschka Fisher volt német külügyminiszter. A világ vezető demokráciáiban nehézkes a kormányzás, mert széttöredezik a politikai közép, és Donald Trump csak súlyosbítja a problémát, írja Gideon Rachman a Financial Timesban. Súlyos kérdéseket vet fel, hogy a román alkotmánybíróság megsemmisítette az elnökválasztás eredményét, írja a New York Times szerzője. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.